Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 2. szám - Szinte Gábor: Két fiatalember aranyfény páncélban, II. Lajos és I. Szulejmán

radalom a spanyol elnyomók ellen. (Bruegel kora). Az Escorialban van eltemetve márványtáblán a felirat: „Maria Regina Hungáriáé”. Ha egész életében kifogástalanul viselkedett, miért ne lett volna jó előbb is? Az apácakolostor se jelent mást, mint hogy egész életében gyászolta férjét. Ha az semmirekellő', megtette volna?

1525-ben a paviai csatában a spanyolok szétverik a teljes francia sereget és elfogják I. Ferencet (Leonardót ő hívta a Loire mellé). Ferenc a madridi börtönből meneszti Szulejmánhoz Frangepán horvát grófot - hogy a török szultán támadja hátba a Habsburgokat, V. Károly testvérét, Ferdinándot, Magyarországon keresztül. Szulejmán válasza 1526 januárban: „Megyek”. Ekkorra, Szelim örökségeként és saját fejlesztésben, olyan seregszervezés alakul ki Szulejmán vezetésével, amihez hasonló csak az első világháborúban létezett. A hadjáratokat papíron megtervezték, időpontokkal, létszámmal, utánpótlási vonallal, mindent költségvetéssel. Ilyent Napóleon sem csinált. A janicsárok Szelim alatt kiharcolták, hogy minden vízen való átkelésért tízszeres zsold jár nekik. A vonalvezetés minél kevesebb átkelést tervezett. A hadjárat január 1-én indult Kisázsiából, április 10-én Isztambulból, a magyar cél augusztus 26-ra volt tervezve. 80 000 harcoló katona, óriási tüzérség, olasz és dalmát tüzérekkel, az útvonalon végig 160 000 kiszolgáló. Mennyi sátor, teve, ökör és minden.

II. Lajos Budáról 4 000 katonával indult. Mint magyar és cseh király. Külföldről összelevelezett kb. 12 000-et (10 000 idegen zsoldos halott maradt a csatatéren) összesen Tolnán összegyűlt 25 000. Szapolyai 10 000-el Szegednél maradt, neki előbb azt üzente, ne jöjjön, aztán azt, jöjjön. Érthető, fel lehet-e tenni mindet egy lapra? Ha Lajos lemond, felesége, anyja révén egész Európa legnagyobb uralkodói a rokonai, oda megy, ahová akar. V. Károly őt nevezte volna ki.

De ő egyet ismert, a királynak a csatatéren kell lenni, és ha kell, ott kell meghalni. Erre esküdött. És őt nem tekintjük mintának.

A mohácsi csatatér olyan, hogy augusztus 29-én egy enyhe emelkedő miatt a fősereg délig nem pillantotta meg a török tábort. Óriási hőség. A páncél, mint a vaskályha, millió légy és bögöly. Ott álltak reggeltől délig, nem tudták, mi legyen, Tömöri fővezér délben döntött: „Támadás!” A királyra feladták a fehér sisakot. A fegyvernök leejtette. Rossz előjel. Miért ejtette le? Egész testében remeghetett. A támadás megindult és a domb tetejéről megláthatták a túlsó lejtőn a dombvonulaton elhelyezkedő sereget, a világ addig ismert legnagyobb seregét! Mögöttük a láthatáron túl nyúló sátorerdő sok tízezer szolgával. Előttük 80 000 harcos. Mit éreztek? Itt csak meghalni lehet. És nem torpantak meg, meghaltak. Először még nagy éket vágtak a törökökbe, majd a nagyvezér karolta át őket oldalról. Az, hogy a török az ágyúk elé „csalta” őket, nem igaz. A támadás éle nem az ágyúkkal szemben indult. Ez is koholmány a török „csel”-ről. Milyen csel kell 80 000 katona mellé? Szulejmán meg volt rendülve, hisz 26 éves fiatalember. Remélte, ez még nem a fősereg. Amikor kiderült, hogy az, szomorú volt. Hogy mit határozott ekkor, azt megtudjuk később, de hogy ennek a hősies, lovagi ütközetnek maradt mély nyoma benne, az bizonyos. Ilyent soha nem látott, és ha megnézzük a mecsetét, ő tudott gondolkodni, és érezni.

Lajost cserbenhagyták a másfél órás csata után kialakult nyári fel151