Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 2. szám - Czakó Gábor: Eszmék harca
a Szűzanya kegyszobra felől érkezett. Kimondta rögtön, kiáltotta, s Tekla lehunyt szemhéja megemelkedett, ahogy könnycsepp készült alatta az örömtől. 0 kiszabadította magát Tekla karjából, az álomból, s alumínium kanalával azonnal fólírta a cella falára a három szót. Nyomban elaludt újra, de Teklát az álomban többé nem találta, s reggelre kelvén a falon a három szó sivár volt és ostoba. 2. Ilyen előzmények után jutott arra az elhatározásra Horozvai Albert, hogy neki meg kellene halnia. Elég a sikerből és a börtönből, ő odaáll egy igaz ügy mellé és föláldozza érte életét. Amikor ezt kigondolta, annyira boldog lett, hogy fölment a Gellérthegyre, lenézett a kékes benzinpárában pácolódó Budapestre és félhangosan azt mondta a mészkősziklába kapaszkodó orgo- nafácskának; akár le is vethetném magam. De nem tette, hanem vásárolt egy bíborpiros futómuskátlit az édesanyjának, hisz vele ezt az örömöt, hogy végre van célja az életének, másként nem oszthatta volna meg. Valójában így sem. Horozvai néni megcsókolta fiát, magához ölelte, hosszan, görcsösen - a kötőtűket kissé az oldalába bökve - s így szólt. - Mindig a jó oldalon kell állni, fiam, akármibe is kerül. Ne Berci, ne kockáztass, ezek rászednek téged, bármire képesek! Ugyanekkor történt, hogy Ká pont Tinának is eszméje támadt. Nem az elmélet felől érkezett az eszme, amerre Horozvai kereste, hogy szavak, mondat, meg ilyesmi, hanem, hogy ezután nem visel bugyit. A dolognak persze ettől még lehetne elméleti feneket keríteni. Tény például, hogy Ká pont Tina olvasta az Igen című újságban, a HEV-en, egy fiatalember válla fölött, hogy Isten szép. Olyan szép, amilyet elképzelni sem lehet. Azért szép, mert tökéletes. Ká pont Tina elgondolkodott ezen az információn és azt a következtetést vonta le, hogy az ő feneke is szép. Pontosan azért, amiért Isten, t.i.: tökéletes. Két hibátlan félgömb, melyek merészen szökkennek a világba. Bátrabban, mint a moziszínésznők és egyéb szilikonbarbik fölpumpált keblei. Ráadásul maguktól olyan meredekek, tehát szabadok és boldogok, ami ismét Istenhez teszi őket hasonlatossá. És oly izmosak, hogy egy fiúja, aki költő volt kissé, azt mondta, hogy a diót is szét tudnák Toppantani. Éppen ezért minek rájuk bugyi? Különösen a bugyi otromba bevágásai! Látszanak nadrágon át, szoknyán át! Brr! Nem a fájdalom! A bugyi különben sem fáj. Továbbá azt is kikövetkeztette az említett újságban olvasott mondatból, hogyha Isten szép és tökéletes, akkor soha sincs semmi baja, nem ismeri a fájdalmat. Namármost neki ugyan szokott olykor sajogni eze-aza, például a foga, vagy a hasa, amikor menstruált, ámde elképzelni sem tudott volna olyan görcsöt, nyilallást, csi- karást, ami őt fara okos domborításában, édes ringatásában a legcsekélyebb mértékben korlátozni bírta volna. Aki csöppet is járatos a divattörténetben, az tudja, hogy a kényelmetlenség és a fájdalom kifejezések a csinosság körében értelmetlen fogalmak. A formáról van szó, vagyis a metafizikai minőségről! Ahogy Isten - ha mégis szenved - nem a visszerét fájlalja, hanem a lelkét, mivel az emberek bűnei gyötrik. Nos, valahogy így volt ő a bugyi rajzolatával: szellemileg tartotta abszurdumnak és gyalázatnak és pokoli véteknek elcsúfítani azt, aminél nincsen csodálatosabb. 132
