Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 11-12. szám - MELLÉKLET - Írottkő Stúdió
XXi VERSELEMZÉS akit a nyugtalanság küldött kóborolni (A csavargó a halálra gondol.). Martinkó András111 a ciklus verseinek műfaját „látomásdrámaként" nevezi meg, a fentről alászálló istenfigura és a felfelé törekvő hívő a látomás terében egyesülnek, míg „a szubjektum is objektummá nem válik",15 ami a Sion-hegy alatt meg is történik, ahogy az „Ádám, hol vagy?" című költeményben („Megtaláltam és megöleltem / S egyek leszünk mi a halálban.").16 A lírai én egyetlen lehetősége - de ebből származik rosszulléte is -, hogy, ha kerülni akarja saját meghatározásának kényszerítő erejét, vagyis, hogy istenkereső szavai dogmává sűrűsödjenek, s őt magát pedig rabul ejtsék mint beérkezettet, akkor szándékoltan kell céltévesztetten viselkedni, de nem úgy, hogy ezután céltalan lófrál jobbra- balra, hanem óvakodik a megérkezéstől, ebben a bolygómozgásban, magában az útban, a keresésben véli elnyerni létmódját, mert a „gyűrű akarata küzd benne".17 Akár Nietzsche, akár Dosztojevszkij felől véljük feltalálni a mű-szubjektum meg nem talált bizonyosságát, annyi viszonylag tisztán látható, hogy a lírai én ezért nem érzi magát olyan jól ebben az ismétlődő, kereső megpróbáltatásban („jajgatva", „sírván"). Amióta a romantika benyelte a bizonyosságot, mint Kohlhaas azt a bizonyos papírfecnit, az otthontalanság az otthonosság érzetével ruházódik, a hiány pedig megpróbálja magát többletnek tűntetni fel: Nietzsche Zarathustrájának tanítványa azonban éppen ezt az „örök min- denütt"-et kárhoztatja, arról panaszkodik, hogy felfalja az, s ha választania lehetne ezt a „mindenütt"-et szívesen cserélné föl a ;,valahol" kevésbé heroikus, de sokkal inkább biztonságot adó érzetével, az Utat a hit Ösvényével.18 Bár A Sion-hegy alatt idő-szerkezetében erőteljes körmozgás érzékelhető, mely mintegy a biblikus imitációja, s alanyainak útjának követésében halad, Frye észrevétele, hogy szokásos értelemben nem létezik körmozgás, ahogy a Finnegans Wake mint ciklus, „több a körforgásnál".19 Az Ady-versekben erőteljes ismétléshez való vonzódás manifesztálódik, az ismétlés ezekben az esetekben mint a megalkotottság reprodukálásának kényszere jelentkezik, a kétszermondás mint bevésés és levédés; A Sion-hegy alatt című költeményben viszont a leírt történés akarja magát állandóan ismétlődőként fölmutatni, s a versen belüli megfelelések ezt az ismétléselvet erősítik, a körforgalom azonban linearitásként is kezelhető; ha a szubjektum (narrátor) és objektum (istene) egymáshoz viszonyított helyzete a meghatározó. Horizontjuk közeledik, összeolvad, majd távolodik. (Ismétléselv a kompozícióban: 5. sor-35. s.: „Sion-hegy alatt", 7. s-23. s.: „öreg Úr"; 24. s.-28. s.: „imát"; 2. s.-32. s.: „szaladt" „fölszaladt", 10. s.-30. s.: „harangozott"; .16. s.-32. s.: „Megvárt ott", „Ő várt, várt"). A Sion-hegy alatt istene nem szörnyeteg, aki visszavonja pártfogó kezét, amely a ciklusnyitó versben még a lírai én előtt járt kivont karddal, ahogy a hős sem (Szabó Lőrinccel, Németh Lászlóval, s végül Vataival élve) Isten szörnyetege, Isten maga nagyon is em- berrel-gondoló, Hívásként, Hívószóként metaforizálódik („Egy nagy harang volt a kabátja", „harangozott"), alászáll, hogy összegyűjtse híveit az ünnepre (hajnali mise, adventkor is = róráté), megadja a katolikus zsoltár kezdő szavát (= róráté) mintegy biztatásul, az istentisztelet kezdete, életjel, amely biztosít létezéséről, „él még a magasságok Istene", aki önmaga prófétája lett, azáltal, hogy földközelben, az istenszolgálatot saját magának kell ellátnia. Egy zsidó hagyomány szerint a haldoklóval saját nevét ismételtetik, hogy megítélésekor legbelső tudásának jelét, saját nevét közölni tudja bírájával, a Sion- hegy alatt istent kereső bűne látszólag az, hogy volt, de már nincs tudása az isteni szubsztanciát hordozó névről: „S jajgatva* törtem az eszem: / Hogy hívnak téged, szép, öreg Úr" („Csak nagyszerű nevedet tudnám.")20 valójában azonban pontosan magával e megnevező szándékkal követi el a vétséget (tabusértés), mert Isten megismerése a profán teológiai hagyományban
