Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 11-12. szám - MELLÉKLET - Írottkő Stúdió
PRÓZA XI meri a másvilág titkát - e dologról immár bizonyos voltam, s fejtörést csak az okozott számomra, miképpen fogok szabatos stílusban beszámolni minderről a jelentésemben.- A beszélgetés eleinte nyögvenyelősen indult, csupa kényszeredettséggel és idegenkedéssel, kivált Lázár részéről. Hogy gyanakvását eloszlassam - amennyire ez egyáltalán lehetséges római és zsidó között -, közöltem vele: pusztán félhivatalos vizsgálódást végzek, melynek célja a zsidóság iránt jószándékú parancsnokom magánjellegű érdeklődésének kielégítése, és nem kémkedés vagy provokáció. Sietve hozzátettem azt is, hogy a magam részéről nem ériek egyet jézusnak, korunk bizonnyal legnagyobb gyógyítójának elfogafásával, azzal pedig végképp nem, hogy a jerazsálemi nagytanács, a képmutató farizeusok és szadduceusok gyülekezete Pilátuson keresztül Rómát is bele akarja rángatni Valamibe, ami a legteljesebb mértékben'zsidó belügy. Udvariaskodásom azonban csak arra volt jó, hogy Lázár fájdalmas tekintetet vetve rám (képtelen lévén vesébe látó pillantását állni, merőn a sarumat kezdtem el bámulni) felnyögött, s azt kérdezte:- Hát csakugyan igaz? Elfogták őt?- Talán az egész nem egyéb szóbeszédnél - óvatoskodtam, látva megrendülését, aminek egyébiránt örülnöm kellett, hisz fölrázta már-már elviselhetetlennek érzett, embertelen közönyéből.- Elfogták... - suttogta olyasféle hangon, mely a kelletlen szekérkerekek nyikorgására emlékeztetett.- Súlyos politikai baklövés - fűztem hozzá rögvest. - Szabadon fogják engedni, meglásd, ha más nem, hát Pilátus. Persze megkorbácsolják majd, római szokás szerint, mert úgy hallottam, tévtanokat is terjeszt, és ezt a helytartó sem tűrheti ölbe tett kézzel... Ámbár tanítása a felebaráti szeretetről, a bűnök bocsánatáról meg az Isten országáról nem különösebben veszedelmes a birodalomra nézve... így aztán kereszthalált sem érdemel...- Föltámadna ő abból - mondta Lázár, nem is annyira nekem, mint inkább magának. Nyelve azonban mégiscsak megeredt. Elmondotta, miképpen támasztotta fel őt Jézus a negyednapos halálból, ráparancsolva, hogy lépjen ki a sírkamra vacogtató homályából a nap alá, s hogy beszámolóját megerősítse, számos egyéb csodatételét sorolta még föl a Mesternek (ilyenformán nevezte legszívesebben), mintegy tanúság gyanánt; zömükről magam is tudtam hallomásból, de akadt közöttük előttem ismeretlen is. Végül olyannyira belemelegedett a szószátyárkodásba, mintha abba se akarná hagyni, úgyhogy lassacskán unni kezdtem a sok csodát, föltámadást és ritkaságszámba menő gyógyulást, s arra kértem, beszéljen inkább a Mester tanításának velejéről. Tudniillik - én sem értem, miként - egyik pillanatról a másikra szenvedélyes sóvárgás ébredt bennem, hogy a názáreti filozófiáját a maga teljességében megismerhessem. ^ Lázár most újra gyanakodva kezdett méregetni, mint aki tudatára ébred, kinek is locsogott ez idáig, s láttam a szemén: Jézus tanainak lényegéről bajos lesz kiszedni belőle bármit is. Üsse kő, gondoltam, majd másutt utánaszaglászom egy kicsit a titoknak; ilyeténképp nem erőltettem a dolgot. Ám annyit még mondott Lázár:- Ő a leghatalmasabb próféta a világon. Se előtte nem volt, se utána nem lesz még egy hozzá hasonlatos ember. Nem is ember ő, hanem a földre szállt Úr, aki felöltötte teremtményei alakját. Isten fia hát, a zsidók királya, megváltónk, a Messiás maga! - Azzal elnémult, mintha csak értésemre akarta volna adni, hogy többet harapófogóval sem húzhatok ki belőle. Utolsó szavai mély benyomást gyakoroltak rám, noha meglehetősen zavarosnak, minden addigi logikával ellenkezőnek találtam, amit mondott. Bár a zsidók logikáját nem ismerem, ez igaz. A görögökét is alig. Nekünk, rómaiaknak pedig csak egyetlen logikánk van: a hatalomé.
