Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 11-12. szám - Kálmán Emese: Szelíd bolondok az élet háta mögött

a befejezés előtti utolsó írásban, és akinek több homályos múltú szereplőhöz hasonlóan a kertészkedés lesz egyik fő szenvedélye. Érdekes ez a kertészkedő, fametszegető, virágnevelgető hajlam, ami tulajdonképpen kielégíti az életük alkonyán visszahúzódó, a kontemplativ létformát egyetlenként elfogadó, megfáradt emberek igényeit, akikben megtestesül a valamikori Törökkő hangulata, színe, formája.

Az olvasó számára - legalább a második, a részletekre is jobban odafigyelő olvasat idején - lassan kezdenek érthetővé válni az utalások, a felszínesnek, netán durvának tűnő kocsmai metakommunikáció jelei is fordíthatóvá válnak, s ezek együttes hatásaként érlelődik meg az a fajta hiányérzettel vegyes csodálkozás, amit egy lenyűgöző festmény rajzainak, vázlatainak szemlélése közben érezhetünk. Az eddigi kritikákban, ismertetésekben, noha számuk csekély, mégis éles állásfoglalások olvashatók Czakó Gábor könyveiről, legfőbb hiányként említve a nagy művet, az igazán jó regényt. A Bujdosók természetesen nem elégíti ki ezeket az igényeket, igaz, nem is regény. Apró vázlatok, bőséges jegyzetek gyűjteménye inkább, amelyeket a szerző elegendőnek tartott egyszerűen összefűzni. Tehette is, mivel legfőbb írói erényei: egyéni hangneme, stiláris magabiztossága, nyelvi sokszínűsége képesek összetartani a novellákat, múlhatatlan mesélőkedve pedig hiteles, „könnyed” szöveget eredményez. Az Attilám című írás egyik kiemelkedő stílusbravúija a kötetnek, nem mesélhette másképp a novellabéli anya a történetet, csakis így. A Bujdosók prózájában a fantázia helyett az elbeszélés képessége válik meghatározóvá, nagyobb feladatot hárítva a szövegre, a mondatok tartóerejére. A szerző szociografikus kíváncsisággal, dokumentarista hűséggel ered némely szereplője nyomába, hogy halk rezdüléseiket, legbelső félelmeiket rögzítse. Ez a fajta, néhol kíméletlen realizmus és a lírai, katartikus sorok teszik izgalmassá, feszessé a kötet ritmusát, amelyből nem hiányoznak a morális elmélkedések, tanítások sem. Ezek a korábbiaktól eltérően szelídebben, finomabban lopakodnak a szövegbe, inkább utaltak, semmint nyíltak. A záró darab egyszerűen, mégis valódi mélységgel és hittel vall a krisztusi szerétéiről, amely így válik az első darabbal együtt az én és az O vallomásává.

A könyvnek, mint novelláskötetnek amúgy sem szerves egységét néhány kósza, célját vesztett darab zavarja meg (Az orrmány részletei, a Boldog Mária, Milike angyala, A gúnár), amelyek tartalmilag nehezen kapcsolhatók az eddigi összefüggésekhez, viszont önmagukban mégis képesek magukért helytállni.

Valahol az élet háta mögött zötyögnek a novellákban elénk tárt sorsok, kuszán vagy mámorosán, szomorúan és súlyosan. Czakó Gábor kötete kiszakított egy részt az időtlen létből, hogy annak arca, formája legyen, így a megrepedt, törékeny világok újból összeérhetnek.

1072