Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 11-12. szám - Gyurácz Ferenc: A technokrácia küszöbén

„a társadalmi berendezkedés és a társadalmi normák félig spontán, félig tervezett szubverziója” folyik. Ezt rejti az erkölcs lerombolása, a liberális társadalom alapját jelentő szerződés hátterében pedig a lobbiérdekek érvényesülése a valóság. A mind mélyebb krízisek az erkölcsi tudat és fegyelem visszaállítását válthatnák ki, ezt azonban megnehezítheti, hogy az egyház már nem a régi, maga is egy lett a lobbik közül.

A modernség jelentős gondolkodói közül Molnár szerint a marxizmus bukását Sain-Simon gróf eszméi élték túl, amelyek az előttünk álló technokráciához vezetnek. Ebben a tájképben a liberalizmusnak és ellenfeleinek már alig van helye, Nagy Testvér ellenben itt ólálkodik: „Egyfajta előzetes centralizálás folyik, amely egy még teljesebb centralizmus felé mutat.” A dekonst- rukció posztmodern jelensége a technológiai kor új értelmezési struktúráját jelzi, a gépesedés mindent homogenizál: nemcsak a szavak s az „értékek” cserélhetők föl egymással, de a nemek vagy éppen a városok és falvak sajátos jellege is eltűnik.

A küszöbön álló technológiai kor körvonalai nem világosak: Molnár Tamás nem utópiát ír, negatív értelemben sem. Amit mégis fölvázol, az nem sarkall minket arra a modernségben szokványos felajzottságra, hogy utáljuk a jelent s türelmetlenül sürgessük a jövőt. Azt a jövőt, azt a posztmodern társadalmat, amely a „matematika és a kozmikus szeszély szülötte, se lelke, se szabad énje nincs, minden részecskéjében szabályozott, egydimenziós, kényszer-kohézív konglomerátum”.

Miben reménykedhetünk hát? Obiigát kérdés ez a modernségben, hisz az immanens utópia igénye oly mélyen belénk rögződött, hogy szinte antropológiai vonásunknak látszik.

Molnár Tamás válasza bizonyára az lehetne, hogy immanens értelemben semmiben - de ez a válasz nélkülözne minden drámai hangsúlyt. Az ember döntő drámája ugyanis már lezajlott, s a halálon vett győzelemmel ért véget egy húsvéti napon, közel kétezer éve. Ennek tudata - hite - a modernségben végzetesen megfogyatkozott, de attól még valóban megtörtént, ami megtörtént. A politika tudósa nem lép át a teológia területére, de egész munkásságával demonstrálja, hogy a „végső szó” kimondása ezen a területen lehetséges.

(Európa Könyvkiadó, 1998.)

1065