Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 2. szám - Géczi János: Forgatókönyv

tövéből nem messze barokk szökőkút minden napszakban fényben áll, a vize zöld, virágoznak medencéjében a vizitökök.

Az asszonyok a szökőkút körül téblábolnak, gyűjtik a gallyakat, gyomot tépnek.

Cecília madárfészekre bukkant, s buta ártatlansággal vizsgálgatja a kékes tojásokat. Fölötte riadtan csapkod a tojó.- Ugyan, - hessent felé - hát nem nyúlok hozzá! Mondja a madárnak. Mincfj árt melegítheted továb.- Na, megint találtál valamit? - gonoszkodik Zsuzsa. - És a munka?- Sose jut a végére - szigorkodik Anna. Lecsapja a gereblyét.- Madárfészek - s Cecília ujjal érint egy tojást. Kopogás rá a válasz. Felpattan a tojáshéj, puha csőr feszegeti belülről. - Most kel ki - hívja a töbieket.

Körbeállják a bokrot, leskelődnek fészekbe. A tojó közéjük csap aztán megnyugszik, és egy ághegyre telepedik.- No, megnyugodtál.- Maradj csendben - utasítja Cecíliát Anna.

Már kinn a madárka lucskos feje, hamarosan előtűnik az apró, kimerült jószág.- Na, elég volt - riaszt a csontszikár nő.- Inkább süttesd az arcod. Fiatalít - és Cecília a kora délelőtti napfényben fürdeti aza arcát, de azért oda- odapislant ingerült társnőjére. - Kisimítja ezeket a ráncokat is - húzza végig ujjaival nyakát, homlokát - próbáld csak meg.- A tiedet is simíthatja már - röhincsélt Zsuzsa, - Annának meg a vasaló se lenne elég.- Van vasalója? - kérdi Cecília, és foltos-rongyos köpenyét megnyitva napoztatja a vállát.- Van olyan, mint a nap. Attól is ráncos leszel, - kezdi az okítást Anna - bár én még tudom hogy kell megőrizni...- Nem inkább kellene - replikázik Zsuzsa, s csámpásan járva mutatja, hogy mire gondol. De Anna elfordítja az arcát.- Tojásfehérjét, felvert habot kent az arcára. Hagyta, hogy beszívja - mereng Anna.- Ha meg rászáradt, az úr se tudta levakarni.- Tudod is te. Nem is láthattad, hogy milyen bőre voklt az úrnőnek.- Ha annyira emlékszel mindenre, akkor múltkor hol hagytad a blúzod? - röhög Ildikó - Azt hiszed, nem láttuk, hogy meztelenül napoztál.- Es felpolcoltad a melled - visít Cecília.- Te - lódul Anna Cecíliának.

De Cecília megugrik, kapkodja a lábait az egyre dühödtebb Anna előtt. Kergetik egymást, egy-egy pillanatra önfeledt csitrinek tűnnek, csak ők éppen groteszkek.- Te! - csapja a medence túlfolyójából a vizet Anna.- Te! - spriccel vissza, tenyérrel vágva a vizet, Cecília.- Tete! Te! - Anna még több vizet fröcsköl.- Tetetete - röhincsél a fiatalabb, siekrül annyi vizet verni Anna képébe, hogy az prüszköljék. Anna oldalra ugrik, mozdulatától kibomlik cinke- fészeknyi kontya. Az is vizes.

107