Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 11-12. szám - Nyikolaj Bergyajev: Az Eurázsia-iskola
jelen fiatal nemzedéke kerüli az összetett problémakezelést, hajlik a dolgok egyszerű, elemi szintű megközelítésére, foként a gyakorlati feladatok megvalósítására összpontosítja figyelmét. Egyes képviselői kifejezett ellenérzésekkel viseltetnek a misztika és romantika iránt, elvetik az összetett gnózisz hagyományát és az eschatologikus világszemléletet. A századelő nemzedéke vállára vette a régi értelmiségi világszemlélet meghaladásának nehéz terhét, a szellemi fejlődés hosszú útja áll mögötte, visszatért a szülői házba, mint a tékozló fiú, és összetett kultúrája által gazdagabbá tette kereszténység-értelmezését, olyan problémákat vetett fel kiélezett formában, melyek jelentőségükben a történeti idő korlátain kívülre vezetnek. A mi vallási-filozófiai irányzatunk a távolabbi jövő nemzedékei felé mutat, amennyiben pedig az általunk megfogalmazott problémák nem váltják ki a jelenkor nemzedékének érdeklődését, ez még nem jelenti azok lényeg szerinti értékelését. Mi védelmeztük a szellemi kultúra arisztokratizmusát, az alkotó gondolat arisztokratizmusát, védelmeztük azt, ami a kívülállók számára haszontalannak és szükségtelennek tetszett. Míg azonban a régi orosz értelmiség „balról” támadott, napjaink nemzedéke jobbról” tagadja a szellem arisztokratizmusát, nem fogadja el az értékek hierarchiájának tételét, melynek jegyében az értelmetlennek és szükségtelennek tűnő dolgok is jelentőséggel bírnak az egymásra épülő létszintek szemléleti látószögéből. A szellemi arisztokratizmus tagadása, az autonom szemlélet és elmélyült gondolatiság, az alkotó problémafelvetés tagadása nem más, mint bolsevizmus, olyan bolsevizmus, amely a jobbosoknál is tetten érhető, amint ez jól látható az Eurázsia-iskola bizonyos képviselői esetében is. Ezzel nincs ellentmondásban az a megállapításom, hogy néhányan közülük magasfokú kulturális és szellemi palléro- zottsággal rendelkeznek. Az emberi gondolat, az emberi alkotás iránti tisztelet hiánya, a múlt szellemi örökségét ránk hagyó nemzedékekkel szembeni háládatlanság, leg- nagyobbjaink semmibevétele - mindezek olyan gyarlóságok, vétkek, melyekről mint az orosz jellem nemtelenségeiről kell beszélnünk. Az orosz ember vérében van a nihilizmus, jobbról” és „balról” egyaránt jelentkezik, előfordul vallásos megnyilvánulási formájában ugyanúgy, mint naturalista változatban. Az orosz ultrapravoszláv körökben ugyanolyan könnyedséggel kezelik le Puskint, amint ez tapasztalható volt az orosz nihilisták részéről. Az oroszok között előfordulnak olyanok, akik számára nem jelent nehézséget megtagadni Dosztojevszkijt vagy ledorongolni Vlagyimir Szolovjovot, meggyalázva emlékét. Most is vannak, akik készek elvetni a XIX. századi orosz vallásbölcselet egészét, az egész orosz messianista eszmét az orosz pravoszlávia és orosz nacionalizmus rögeszmésen nihilista értelmezése jegyében. Pedig talán leginkább hagyományainkat és szellemi kultúránk örökségét kellene szembeállítani a nihilizmusra és pogromokra hajlamosító tatárkori és bolsevista ösztönvilágunkkal. Az orosz ember számára elemi szükséglet, hogy kifejlődjék benne a szellem, az emberi gondolat alkotó erőinek tisztelete, az emberi minőség feltétlen szeretete. Mindamellett, hogy rá kellett mutatnom az eurázsiai tendenciák negatív és veszélyes vonatkozásaira, egyáltalán nem tagadom, hogy ennek az irányzatnak is vannak pozitív oldalai és érdemei, melyek a legutóbbi kötet egynémely tanulmányában is tükröződnek. El kell ismernem azt is, hogy az 1051
