Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 11-12. szám - Fábián László: Szímorgh
egyúttal figyelmezteti rá, ezt a mozzanatot minduntalan tartsa szem előtt, megcsappanni ne engedje vágyódását és a tanácskozó madarak ezzel tökéletesen tisztában voltak, értették pontosan a sas szerteágazó szavait, amelyek jóval tágabb jelentéstartományokat vontak uralmuk alá, mint a szokványos, becsülték miatta akkor is, ha látták, mennyire segítségére vannak a hollók, örültek neki, hogy alkalmas vezetőt találtak az út eltervezéséhez, igazán és tartalmasán azonban nem szóltak hozzá a témához, mivel javaslataik sem akadtak, nem kezdeményeztek, csak elfogadtak tetszetős formába öntött gondolatokat, fordulatos fogalmazásokat, amikben a hollók nagy mesterek voltak és lényegében azok irányították a tanácskozást azzal az egyszerű megfontolással, legalább így történik valami, végtelen ideig nem élhetnek vissza várakozó testvéreik türelmével, arról nem szólva, maguk is nyugtalanul várták a fejleményeket, voltaképpen a döntést, amit - végső soron - nekik kellett meghozniuk, jóllehet, kételyek gyötörték valahányukat, vajon jogosultak-e - a megbízatás ellenére is - bármilyen döntés meghozatalára, hiszen ahhoz szoktak, hogy csupán a maguk ügyében döntsenek, legföllebb a költöző madarak között leltek volna olyanokat, amelyek nagyobb közösség érdekében döntöttek már, ahogyan a vadludak vagy a darvak ékét vezető tapasztaltabb madarak, melyek - szükségképpen - szintén jelen voltak a Nagy Tanácsban, mivel fóltétlen bizalom övezte őket társaik részéről, valahogy azonban elgyámol- talanodtak a számukra ismeretlen körülmények között, vándorlásaik alkalmával tapasztalt határozottságuk szertefoszlott a felelősség súlya alatt, hirtelen megrohanta emlékezetüket azoknak a meséknek, mondáknak a hosszú sora, amiket a véget nem érő útvonalak pihenőin fólcsipegettek, egyáltalán Szímorgh alakja is bizonytalanná vált szemükben, holott mindannyiuk közös hagyományaiban kitüntetett helyet tartottak fönn számára, de a darvak, sőt, a fecskék is hallottak egy bizonyos rok madárról, amelynek rettenetes ereje közszájon forgott azokon a vidékeken, ahol vándorlásaik során megfordultak, és az elbeszélésekből kikerekedett rok madár rengeteg hasonlatos vonást mutatott a titokzatos Szímorgh-gal, amely ugyancsak bámulatos erejével tűnt ki elsősorban, nemcsak hogy egy csecsemő nem kottyan meg izmainak, miként azt a krónikák őrzik: ,A felhőből surranva, karmot vetett, és fölkapta Szímurgh a kisgyermeket a forró oromról”, de némely madarak röptük- ben-szálltukban olyan ábrázolást is szemügyre vehettek, amelyen Szímorgh egyszerre három elefántot ragad magával a magasságokba, és ugyanezt a bődületes erőt kívánó mutatványt tulajdonították másutt meg a félelmetes rok madárnak, ekképpen minden okuk megvolt rá, hogy a két sosem látott lényt azonosítsák, a rok kíméletlenségét - erről ismét legendák sora szólt - Szímorgh tulajdonságai közé ékeljék, ámbár az utóbbi mégiscsak királyuk, sőt, isteni jegyei által mennyei fejedelmük, bizonyos jóindulatot - legalább irányukban - illendő föltételezniük róla, lám, idáig röpült, hogy lehullatott tollával fölszólítsa valahányukat a találkozásra, ismerkedésre és szembesülésre, amire soha eddig mód nem nyílott, ez elől nem lehet kitérő, talán már a habozás is megbocsáthatatlan véteknek minősül, a kötelesség elodázgatásának, ekképpen fuggelemsértés és akkor még ott volt a kíváncsiság! az egyik fékezhetetlen mozgató, jobbára minden ismeret forrása, tehát Szímorgh megismeréséé is, nem szólva emellett a fáról, amelyen Harminc Madár fészkel, a Tudás Fájáról, ez a fa 997
