Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 11-12. szám - Káldi János: Koponyacsont; Fogyó tündöklet; Öreg csónak; Remény (versek)
Öreg csónak Pihen a vízben, a fiumei kikötőben, kopottan, törten, a jó csónakok hada közt, őszies-árván. Szívszorító, szomorú látvány! Benne síró-zörgő, gyűrött dobozhalom, s millió csokispapír, akár az elszórt, elszáradt virágszirom. Szinte kiáltja a kicsi lélekvesztő: „Irgalom! Irgalom!” Ki látja meg benne a régi csónakot, a tünékenyen suhanót, az egykori hajnalok és alkonyatok tündér-gyors csodáját? Ki gondol arra, hogy valamikor álmok álma volt, és számtalanszor nézték megigézve égbemártott ecsetjei a parti fáknak? Miért fog el engem - láttán - a bánat? 1969. augusztus 9. Remény Fekszem a parton. Mormolja imáját a kései, mégis friss őszi víz. Ezt hallgatom áhítattal, akár egy újjászületett fiú. Fölöttem megadóan-szomorú nyárfalomb-koszorú. Rendkívüli ez az idő. A belső világom könnyű napsütés. Az egész valóm reménnyel átitatott. Mintha az én törékeny gyermekem lenne, oly féltőn nézem mindegyik habot. Csupa lélek a táj. És én is az vagyok. 973
