Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 11-12. szám - Monoszlóy Dezső: A halálom utáni napon
MONOSZLÓY DEZSŐ A halálom utáni napon II. Rózsaszínűek a falak, helyesebben a tapéta. Ha a tapéta meghasad, halvány vérszín bújik elő, ami eltakar valamit, valamit az előbbi réteggel összeolvadót. Ha ezt is sikerül lebontani, alóla ugyanaz szivárog elő. A legelső fehérre meszelt alap, amelyre mindez rátapadt, lehámozhatatlanul a végtelenség testébe süpped. Gyakran álmodom madarakkal. Ez olyan érzés, mintha szárnyukhoz simulva velük repülnék. Amennyire vissza tudok emlékezni, mindig volt madaram, évekig egy törpe, sárga papagáj, jelenleg harapós, nagy, szürke. Azt az elsőt Gábor is ismerte, ki nem állhatta, repülő klozettnek nevezte. Ha kifogyott a türelme, az asztalra csapott: Hogyan tarthattok ilyen szörnyeteget, minduntalan összeszarja tisztaságmániás anyád otthonát?! Annyi bizonyos, égből hullajtott áldásaival nem bánt takarékosan. Mi valahogy hozzászoktunk. Gábor tartós haragja azonban annyira elszomorította féltve őrzött drágaságomat, hogy belepusztult. Persze az is lehet, öreg volt már. Más álmaim is vannak, ezek nem olyan intenzívek. Utóbbi időben ha lefekszem, nagyméretű, vörös telefon ugrál a szemem előtt. Csengetésre várok, nem szólal meg. Ma éjjel berregni kezdett és anélkül, hogy felemeltem volna a kagylót, Laci hangját hallottam. Meghalt. Nem lepett meg a bejelentése, azonnal kitaláltam, Gáborról van szó. Legfeljebb az volt különös, Laci mondja ezt, aki régóta halott. Az álmokba sok furcsaság belefér. A múlt, a jelen, a jövő szétválaszthatatlanul. Gábor sokszor magyarázta, az ember tudata is ilyen, próbáljunk meg önmagunkkal beszélgetni, rögtön rádöbbenünk. Én elhiszem neki, mert a mi közös múltunk valahol a jelenem alján fészkel. Igaz, parányi, kicsi helyen csendesen megbújik, csak akkor huzakodik elő, ha kedvem támad vitatkozni vele. Azzal a gondolattal is, hogy Gábor számtalanszor meghalt, szőröstől-bőröstől kituszkoltam magamból, mint nem odavaló, idegen testet. így Laci telefonbejelentése semmiféle újdonságot nem rejtett magában, annyit talán mégis, na végre véglegesen kitisztult belőlem. Egyesek szerint tizenöt évesen szerelmes voltam belé, legjobb barátnőm még arra az állításra is vetemedett, őrjöngtem érte. Hülyeség. Ma, huszonkét évesen nem vagyok képes kitapintani magamban hasonló érzésnek a gyökerét. Ha utána nyúlnék, ködös messzeségbe szaladna előlem. Huzamosabb ideje, legalábbis kívülről szemlélve hozzám való, fiatal férfivel élek, kit nagyon jól el tudok szórakoztatni az ágyban. Nem nagy ügy, a férfiakkal könnyebb bánni, mint a legtöbb lány gondolja. Gáborral sem volt nehéz dolgom. Ha fölé guggoltam, vagy szájammal körülcirógattam, teljesen hatalmamba kerítettem. Bármit elértem nála, amit akartam. Péterrel is így van, vele egyszerűbb, gyorsabb praktikák is megteszik. Ahányszor Laci megszólal a vonal másik A készülő regény első fejezetét az Életünk 1998/5-6. számában közöltük.
