Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 11-12. szám - Pomogáts Béla: Európa közepén

koznak az álom és a képzelet költeményei: Monoszlóy Dezsőnek számos olyan írása van, amelyet a mesék eredendő' romantikája szó' át, vagy amelynek a mítosz nyit rejtelmesebb távlatot. Éppígy szerepet kap költészetében a játékosság: Bécsi klapanciák című ciklusa groteszk képekben mutatja be az osztrák főváros hangulatát s a benne barangoló magyar költő' alkalmi látomásait, furcsa képzettársításait, Boszorkánydalok című ciklusában pedig nagy beleélő készséggel és nyelvi erővel idézi fel a régi magyar bájolók, ráolvasások és kísértetballadák különös motívumait.

Hasonló groteszk és ironikus hangon beszél a költészet jelen helyzetéről is, mintegy „demitizálva” a hagyományosan mitikus fényben tündöklő mesterséget. Irodalmi helyzetjelentés című kis groteszkjére gondolok: „Ki lépett az egér farkára? / még mindig köröttem cincog a líra / ennek is annak is telik papírra / úgy hírlik dalárda szerveződik / beléphet aki bírja szusszal / turnézhat aztán a / mezítláb tevehátán helyi busszal / s ha útközben néhány satnyácska rímet elvetél / mindig akad ki süvegét levéve mondja / ihol la! megszületett a költemény”.

Monoszlóy költészetének külön tartományát mutatják azok a versek, amelyek a nagyvilágban kalandozó, ismeretlen tájak, városok és emberek közelébe férkőző világutazó tapasztalatait rögzítik. A bécsi magyar költő lassanként bejárta egész Európát, eljutott Amerikába, Ceylonra, Thaiföldre s Hongkongi tél címmel egész költői ciklusban adott számot a Távol-Keleten szerzett élményeiről. Mindez a nyugati vilában élő magyar költő egy nagy lehetőségét valósítja meg, hiszen minden távoli kultúra, minden „egzotikus” emberi életforma szellemi birtokba vétele a személyiség gazdagodását szolgálja. „Hongkongba betévedt a tél” - kezdődik a Hongkongi tél című költemény, mintegy rímelve Ady híres párizsi verskezdetére: valóban Monoszlóynak Amerika, Ceylon, Hongkong a „Bakonya”. Rejtőzködő költő, ezért is öltözteti vallomásait mesékbe, stíljátékokba, mítoszokba.

Hasonlóképpen mitikus jellegűek elbeszélő művei, mindenekelőtt a még Pozsonyban - igaz megcsonkítva (és csak az 1991-es második kiadásban helyreállítva) - közreadott A milliomos halála és Menekülés Szodomából című regényei vagy Utolsó vadászat és Csillagára című elbeszéléskötetei. Ez a négy könyv jellegzetesen .közép-európaiak”, akárcsak Kundera, Milosz és Mészöly Miklós epikus művei: a mögöttük álló tapasztalat és a bennük megnyilatkozó világkép magán viseli ennek a hányatott sorsú régiónak a történeti és szellemi karakterét. Monoszlóy Dezső epikus művei nem történelmi beszámolók és elemzések, hanem drámai és mitikus lélekrajzok, mégis kibontakozik belőlük a történelem egyik leginkább zaklatott, leginkább véres évszázadának emberi közérzete, lelki története, erkölcsi konfliktusainak természetrajza, mondhatnám így is: pszichológiája és antropológiája, amely oly módon hordoz egyetemes jelentéseket, hogy közben nagyon is konkrét: történelmileg és társadalmilag helyhez és korhoz kötött.

Ez a hely és ez a kor a közép-európai régió a huszadik században, midőn a térség korábbi - viszonylag békében telő - életét és polgári fejlődését háborúk és zsarnokságok dúlták fel, civilizációja többször is veszélybe került, kulturális identitása többször is megroppant az erőszak csapásai alatt. Monoszlóy ennek a helynek és kornak a „bennszülöttje”, aki rendre személyes tapasztalatokat szerzett a közép-európai régió mindig ismétlődő történelmi és

948