Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 8. szám - Rónay László: A fertő elfeledett költője: Mentes Mihály
Szalézi művek kiadásában, a Lelkiélet kiskönyvei sorozatban. Mentes Mihály gondosságát jelzi, hogy a kötethez nemcsak előszót írt - aktualizálva a siralmak mondanivalóját -, hanem műfordító elveit, módszerét is kifejti és indokolja. 1961-ben húnyt el, szinte teljesen elfeledve. Az Irodalmi Lexikon neki szánt pár sorából megtudhatjuk, hogy „a két világháború közti katolikus líra jellegzetes képviselője”. Hogy e jellemzés mit takar, s hogy jellemzés-e valójában, az enyhén szólva kérdéses. Nem mentsége megfogalmazójának, hogy a költő kötetei szinte hozzáférhetetlenek, s így elolvasásukra még az érdeklődők sem vállalkozhatnak. Nem volt nagy költő, de őszinte, néhol emelkedetten szóló lírikusa a két világháború közötti korszaknak. Csendes, megértő embersége, mély hite szinte minden szavát átszövi, s ma is arra int, hogy ne szűnjünk meg a részvétet és a szeretetet gyakorolni. 916 Folyóiratunk 1997. évi számainak megjelentetéséhez a Nemzeti Kulturális Alap és a József Attila Alapítvány anyagi támogatást nyújt.