Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 8. szám - László Gyula: Farkas Jánosról
tömeg jellegéből indult ki s mintha mind közelebb-közelebb jött volna a modell, úgy jutott el a részletekig. A másik profilokat rajzolt mindig kissé-kissé elforgatva a modellt, s így a szobor számtalan nézet egybeötvözéséből alakult ki. Farkas János néhány szobrából, amit közelebbről tanulmányozhattam, úgy látom, hogy ő a tömeg jellegét ragadta meg először és mind közelebb és közelebb formálta meg a részletformákat, megtartva az eredeti tömbszerűséget. Bámulatos együttérzéssel mintázta meg modelljeit. Minden - látott - szobra sajátos tömegegyensúlyra épül s azon belül e kifejezés szelíd árnyaltságára. Ez jellemző reá. Vastagabbra vett felső szemhéj alól kissé árnyaltan tekintenek alakjai maguk elé. Nem tudnának durvák lenni, nem tudnának görcsösen megragadni bármit is: szelídek! Egy - véletlenül kezembe került - fényképpár mélyen belevilágít alkotásmódjába. Amerikában készült „Tanuló” „The Student” című szobráról készült két felvételről van szó. Az egyik a fiatal fiút mezítelenül ábrázolja, a másik „felöltözötten”. Valóban felöltöztette a szobrot s nem a ruha esetlegességei alatt kereste meg a test szilárd formavilágát! Az aktra rámintázott drapéria különleges szobrászi eljárás. Ez is a természet feltétlen tiszteletében fogant. Eddig látott fejei mind külön-külön kompozíciók. Például a fejre dobott fátyol, mintegy fülkét alkot, amiből a fej kiemelkedik, vagy a fej sima felületei és borzolt formáinak (fej, szakáll) egyensúlya ad biztos „talajt” a szobornak. Míg Madonna szobraiban a véletlen játékos mozdulat és redővetésének megragadó együttesében gyönyörködhetünk, addig lovasánál, a ló négy lábának és a lovasnak körbe komponálását csodálhatjuk meg. Bár a jelenlegiben rendet teremtő komponálás gyengébb oldala volt, a látvány közvetlenségével való feszültség minden munkájában érezhető. Érdekes módon nyilvánul meg ez a kettőség néhány portájában, például Michelangelo fejében, ahol a sima, a nagy ékítményszerű lendületek és a kidolgozott hajazat összhangja adja a kompozíció fegyelmét. A szobrászatnak mindkét ágában virtuóz módon otthonos volt, mind a mintázásban, amely állandó hozzátétel-elvételből épít, mindpedig kőszobrászatban, amely voltaképpen állandó elvétellel kiszabadítja a kőben rejtőző szobrot. Nem szeretnék kevés, tanulmányozott műve alapján képet kialakítani szobrászi képességeiről, ez csak összegyűjtött munkái alapján lehetne valós, de annyi bizonyos, hogy mindegyik szobra külön-külön életet él és árnyalt tekintetükben mintha Chopin gyöngyöző trilláit látnám márványban. III. Őstörténész szenvedélye, nyelvészkedése Ez a fejezet ennek az ismertetésnek legnehezebben megírt része. Mintegy negyven levelet kaptam Farkas Jánostól tele nyelvészeti, őstörténeti fejtegetésekkel, de nem ám egy két oldalasakat, hanem van 20 oldalas levele is, sűrűn, kézzel írt sorai alig olvashatók. Bevallom őszintém, hogy annak idején csak addig betűztem mondanivalóit, míg nem sejtettem s aztán abbahagytam s így válaszoltam reájuk. Most sem ígérhetem, hogy végigolvasom, inkább csak szemelvényt adok belőlük. Két részre osztom rövidre fogott beszámolómat. Egyrészt a szófejtő törekvéseit mutatom be, másrészt a magyar őstörténetről kialakított elképzelését. Magam nem lévén nyelvész nem szólok bírálólag Farkas törekvéseiről, 873
