Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 8. szám - Fábián László: Búcsú (vers); Kőre írt naptár

komolyan vegye saját irodalmi érdeklődését, vonzalmait. Mert Békássy Éva is költő volt, noha prózát is írt, korántsem csak verselgető széplélek. Figyelmemet először Weöres Sándor fordította feléje, aki átnyújtva A sennyei tölgyhöz kéziratos példányát azt mondta, neked tudnod kell, kiről van szó, te szintén z sennyei vagy.

Természetesen tudtam, szívből örültem a versnek, kíváncsian vártam a folytatást. A folytatás éveket késett, Éva nem tartotta fontosnak, hogy nyomban újabbakkal zargasson.

Most azonban elő kell vennem néhány darabot - éppen a Weörestől kapottat is -, úgy vélem ez a legméltóbb búcsú. Ha többé nem lehet fizikailag köztünk, idézzük föl szellemét. Azt a ragaszkodót, amely annyi esztendő után sem tudott, nem is akart elszakadni a Vas megyei tájtól, annyi nyelv megismerése után sem a magyar nyelvtől, ámbár angol, német nyelven is verselt. Mint minden valódi költő, a sorsát írta, legbenső rezdüléseit rögzítette versbe olymódon, hogy általános emberi dimenziót teremtett köré, élményeit mindannyiunkévá tágította. A dilettáns leragad a magánügynél, csak az elhivatott tudja, hogy a vers is, ha igaz, „kőre írt naptár”. Békássy Éva birtokában volt ennek az alaptudásnak, egy finom költőnő távozott a minapában közülünk, noha csak kevesen ismertük ebben a minőségében. És eltávozott vele - gyanítom, véglegesen, számomra mindenképpen véglegesen - a múlt század is, amelynek egy parányi darabkája mindig ott lebegett körülötte. És eltűnt végleg egy minta, amely szerint talán könnyebb lenne, lett volna élnünk, ha képesek vagyunk még egyáltalán nem harsány üzenetét fölfogni.

861