Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 8. szám - Kálnay Adél: Kérlelő (vers) Szemben a sötéttel

előtte templomba menni, nem kellett tojásokat festeni, süteményeket sütni, és gyönyörűen megteríteni. Náluk nem került ki az asztalra egy hatalmas tálcán a szép vékonyra szeletelt sonka, feldíszítve cikkekre vágott tojással, tormával, mustárral, zöldpaprikával, náluk nem bontották fel az utolsó üveg savanyú uborkát, és nem állt finoman csiszolt, hosszú nyakú üvegekben háromféle likőr, dió, ánizs és mandula a vendégekre várva, mint nálunk. Náluk csak sonka volt, amit már jóval Húsvét előtt megfőztek, aztán mindenki rájárt. Vastag szeleteket kanyarítottak le belőle, és a gyerekek is csak úgy ették kenyér nélkül, zöldhagymaszárat törtek hozzá a rozsdás lábasból, amiben télen a hagymát növesztették. Aztán az Ünnepre minden elfogyott, a savanyú bor maradt csak, s a gyerekek is azt kapták ilyenkor vízzel hígítva.

Jól tudtam én, hogy milyen szegények, de úgy tettem, mintha elhinném a meséit, cserébe ő is elhitte az enyéimet, egy másik világot játszottunk el napról napra, s jól megvoltunk mind a kettőben, amíg csak lehetett.

Ha tudom, ez lesz, a fene akart volna felnőni, mondta Manyi, amikor hosszú évek múlva találkoztunk. Sovány volt és beteg, nem volt már meg semmije, amiről megismerhettem volna, sem az aranyhaja, amit annyira irigyeltem mindig, sem a szeplői, sem a fénylő, piros szája. O szólított meg, és én ijedten néztem rá, kék foltok voltak az arcán, három gyerek keringett körülötte, a legkisebbet meg a karján tartotta. A buszra várt, akárcsak én. A bányatelepen lakunk, az uram ott dolgozik. Egy vadállat, tette hozzá még, és eltorzult az arca.

Nem sokat beszéltünk. 0 folyton a gyerekek orrát törölte, közben köhögött mélyről, csillapíthatatlanul, én meg arra gondoltam, hogy milyen kegyetlen a sors, s mennyivel erősebb, mint én voltam egykor. Barátnőmet, az aranyhajú lányt egy rántással át tudta repíteni abba a feketeségbe, s olyan messzire hajította, hogy soha többé ne tudjon kikecmeregni belőle. Egyszeriben megértettem, miért kérte magának a legjobb szerepeket játékainkbn. El kellett játszania minél előbbb egy tisztább, szép életet, mielőtt ezt a mocskosat a koromban és nyomorúságban elkezdi élni.

859