Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 8. szám - Hegyi Béla: Kopasz a dombon III.
hűtőtáskából fólbontott egy Kőbányait, s az üveget két pohárral hátranyújtotta nekik.- Hát nem illik sörrel koccintani, Bercsán komán, de a mi kivéletünk erősítse a szabályt.- Hű, a mindenkit, de jólesik - szaladt ki Bercsánból ajkának két habos vonala közül -, azt hiszem, megérdemeljük, nem?- Ha a papocska megpuhul, feltétlenül. Az az érzésem, meg fog puhulni. Úgy megijesztettük, hogy legközelebb minden titkát bevallja majd. Jó munka volt, na. Míg ők Pest felé robogtak, Tóth atya magába roskadva ült az asztalnál. Két kezét összekulcsolta az asztallapon, lecsüggesztette fejét, s imához formálta száját, de nem jutott eszébe egyetlen ima sem. Csak tátogatott, a kezdő szavakat kereste, rémülten támaszkodott az asztal szélébe, ránehezedve, saját súlyától várva az agyába toluló nyomást, hogy... Mi Atyánk... S hogy van tovább? Micsoda szégyen, Istenem! Üdvözlégy... Mária... Az Úr angyala köszönté... Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában... Mi történt velem? Egy-két szó, egy sor... és üresség. Leblokkoltam? Pedig misét kell mondanom. Fölvetette a fejét. Hát akkor annyit mondok csak, amennyit tudok. S többször is gyorsan, majd egyre lassúbb ütemben ismételte: - Mi Atyánk, Üdvözlégy Mária, Az Úr angyala köszönté, Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, Mi Atyánk, Üdvözlégy Mária, Az Úr angyala köszönté, Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, Mi Atyánk, Hiszek egy Istenben, Üdvözlégy Mária, Az Úr angyala köszönté... Körbetekintett. Háta mögött a mosdó tükörrel, törülközők, jobbra a fal mellett az ágya, oldalán éjjeliszekrény, az ágy végénél kis kerek asztal két székkel, lepattogzott róla a festék, oda a politúr. A két szék még őrzi színétformáját, de egy-egy lábuk kilazult, testesebb embert már nem viselnek el. Balra a ruhásszekrény, hátán a reverendájával, az ágas fogas, az ajtónyílás, utána szekreter, legalább száz éves, biedermeire, plébánosról plébánosra öröklődik, a sarokban könyvállvány roskadásig rakva kötetekkel. Vele szemben, a két ablak között, imazsámoly, a falon fölötte egyszerű, sima kereszt függ. Itt megpihent a tekintete. Erezte, hogy a fejében hirtelen megered az imafolyam, szavak törnek elő s összeállnak, mondatok töltődnek ki, és bőséggel áradnak emlékezetéből, egy-egy torlaszt sodorva el, hálaadások és magasztalások.- Úristen - eszmélt föl -, már elmúlt hat óra! Még sohasem késtem a misémről... 31 Most is beköszönt a tsz-elnökhöz, mint minden reggel, mikor megérkezik. Három heti szabadság után volt, úgy érezte, nem elég folytatni ezt a szokását, amit a többiek nyalizásnak tartottak, mondania is kellene valamit. Semmi nem jutott eszébe, csak ez az ostoba „Hogy van, Rangos elvtárs?”, amire csak az elkoptatott, unalmas, „Jól vagyok, köszönöm” lehet a válasz. Az elnök asztalánál ült, vele szemben, a bőrfotelben kényelmesen elnyújtózva Vicz János, a párttitkár. Szerencsére, nem kellett semmit sem szólnia, a tsz-elnök évődve fogadta: 844
