Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 8. szám - Hegyi Béla: Kopasz a dombon III.
27- Uram, Jézus! Uram, Jézus! - sikoltozta Verőn néni. - Halott van a koporsónkban! Jöjjön már, maga vénember! Simoncsics bácsi sírkövet faragott a műhelyében. Kiejtette kezéből a vésőt, s magában átkozódva battyogott a kert másik végébe a feleségéhez:- Ne ordíts, te vén csoroszlya! Nem vagyok süket.- Hál’Istennek a füleddel nincs semmi baj. De a szemed jól látja, amit én? Idegen hulla. Meztélláb. Megint egy ingyen temetés. Az egyik száradni kitett koporsóban valaki feküdt, vihar tépte, hullott lombbal betakarva.- Ne hisztériázz, te boszorka! Látom én is, látom - letakarította róla az ágakat. - Hiszen ez a Bandi! - kiáltott föl vékony, éles hangján - De hova tette a cipőjét?- A maga régi strapalábbelije volt, kidobta a szemétbe, én meg neki adtam. - Verőn néni megfogta a halott kezét. - Még meleg. - A homlokára nyomta tenyerét. - Ez hűvös. - A szemhéját próbálta szétfeszíteni. - Különös. Csukva van. Simoncsics bácsi fülét kurta horkantás ütötte meg:- Te buta némber, hát alszik ez. Bandi rájuk nyitotta szemét. Dörmögött magában valamit, s előhalászta háta mögül a cipőjét. Vastag, száradt sár borította, az egyiknek a kérge szakadt föl, a másiknak a talpa. Felült, felhúzta, s kókadozva kilépett a koporsóból.- Nem kellett volna úgy óbégatni - mérgelődött Simoncsics bácsi. - Nem olyan könnyű meghalni, még a bolondnak se.- Jaj, de megijesztettél, Bandikám - siránkozott Verőn néni -, de megijesztettél. Azt hittem, egy csavargó, és idejött temetkezni.- Hogy te miket locsogsz itt összevissza, ostoba fehérnép! - sápítozott az öregember. - Idejött temetkezni! A büdös életbe, micsoda marhaság ez!- Nem lehet mindenki olyan okos, mint maga - replikázott az asszony. - Maga márványkoszorús hullakövész...- Na hát csak mondj még valamit, mert nem állok jót magamért! Sírkövet vések belőled, te vasorrú bába, te.- Hol a borvirágom? - nézett körül Bandi a sivár kertben, és szemét Verőn nénire szögezte. - Borvirágot akarok! Az etemittetős, zöldessárga lakóház széles kertjében három-négy akácfa árválkodott. A kiégett füvön deszka-, alumínium- és kőkoporsók feküdtek szanaszét, fedelük-aljuk egymásra tolva, keresztbe támasztva, vagy egymástól távolabb, külön-külön hevertek. Hosszában, elszórtan, egészen a műhelyig és a közelében sötétlő szerszámoskamráig műmárványlapok, gránitkockák, széthasított bazalttömbök vártak megmunkálásra. Mintha egy óriás futás közben elhullajtotta volna őket a műhelyig vezető úton...- Borvirágot akarok! - ismételte meg Bandi.- Hát persze, hogy kapsz. Csak legyél türelemmel, majd én szedek neked egy csokorravalót - nyugtatgatta Verőn néni. - De máskor nem szabad így megijeszteni bennünket. Előbb azonban megnyírlak egy kicsit. Torzonborz vagy, hosszú a hajad, a szakállad. Meg is kéne mosdanod... No, gyere... 832
