Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 7. szám - Nemes Károly: Film vagy filmművészet
kapcsolatának megvilágításában néha jelentkező bizonyos sommásság. Mert kétségtelen a körülmények nyomásának érvényesülése, a feltételek befolyásoló volta, de az is, hogy akadtak - mindig akadtak - ennek ellenszegülők, akiknek deviánssága viszi előre a művészeteket. Mivel fentmaradt filmekben szegény, de megőrzött irodalmi-szakirodalmi megnyilvánulásokban gazdag a választott korszak, így nagy a csábítás, hogy egyikkel behelyettesítsék a másikat. Volt rá példa, hogy az okos reflexiókat, elméleti jellegű (esztétikaiaknak talán túlzás nevezni) megnyilvánulásokat egyszerűen helyettesítették a filmalkotások helyére és úgy tüntették fel, mintha ezeket a következtetéseket szerzőik a magyar filmekből - sőt azok nagy átlagából - vonhatták volna le, nem pedig a külföldi eredményekből. Ezt a (nacionalizmus ihlette) spekulációt Kőháti Zsolt műve szerencsésen elkerülte. Anélkül, hogy kisebbítette volna az ezen a téren elért eredményeket, amelyeket több helyen éppen a külföldi filmekhez társított. Sőt még azt is érzékeltette, hogy például irodalmi és filmalkotások bizonyos felismerés alapján lehetséges összekapcsolása nem feltétlen indokolt, mert más a „vágás”, a szerkesztés az irodalomban vagy különösen a színházban és ettől lényegesen különböző a filmben. Ezek a mozzanatok tehát álfelfedezések. Ugyanakkor lépésről lépésre követhetjük azoknak a nézetgazdálkodását, akin nem csak kulturált íróként tettek megjegyzéseket, hanem elmélyült tanulmányozás alapján módosították véleményüket, törekedve a sajátosságok megragadására is. A programmatikus megnyilvánulások nem választhatók el a reflexióktól, de nem is azonosíthatók velük. A filmet, mint filmet illető bírálatot (az adott kor kritikában szegény, recenzióban-reklámban gazdag szintjén) azok gyakorolhattak igazán, akik rendelkeztek egy sajátosan filmre vonatkozó elképzeléssel (mint Hevesy Iván stb). A differenciálást illető igény, a sommásság ellenében, feltétlen erénye a műnek. Bár az utóbbit nem sikerült teljesen kiküszöbölni, mint ahogy a külföldi filmekkel való összevetés ezt mutatja. Ami nagyon hiányzik a műből, de ugyanakkor teljesen alaptalan lenne a megkövetelése, az az összehasonlító filmtörténetírás módszerének az alkalmazása. Lehetetlen, nem csak azért, mert mérhetetlenül megnövelné a terjedelmet, hanem azért is, mert nem feltétlen lenne lehetséges - a hiányzó művek miatt - egyenlő mértékkel mért alkotások összevetése. így meg kell elégedni azzal a megállapítással, amit a szerző meg is tesz: A magyar némafilm első szakaszában (1919-ig) nem maradt el a világ filmművészetének átlagától (!). Ez azonban olyan probléma, amelyik egyrészt összefügg a konkrét filmek elemzésével, másrészt külön vizsgálódást is igényel. A Szabó Dezsőtől idézett, némileg nagyzoló cím túl sokat sejtet a valósághoz képest (akár az ember, akár a világ vonatkozásában), ténylegesen egy filmtörténetről van szó, amely - akármilyen mértékben maradtak fent maguk az alkotások - nem lehet meg a filmek elemzése nélkül. Ez tekinthető tehát a főrésznek, s a filmalkotások analizálását a szerző rendkívüli érzékenységgel és szakértelemmel végezte el, valóban képet adva nem csak a művek cselekményéről, hanem a formai megvalósításról is. Ha semmi más nem lenne a könyvében, már ezért is üdvözölni lehetne. Persze egy dolog az egyedi alkotások elemzése és más az ezekből levont következtetések sora, az összevetésekből adódó tanulságok egybefoglalása. S ezekkel kapcsolatban érdemes egy kicsit távolabbra tekinteni. 793
