Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 7. szám - Erdődy Edit: Mészöly Miklós: Elégia
a természet, a biologikum geometriáját egyfelől - s teszi érzékletessé másfelől a lét absztrakt szabályrendszerét. A romantikus ihletésű, Vörösmarty kozmikus távlatait újra-rajzoló bölcseleti nagyvers, az Elégia nagyformátumú kísérlet: benne az Értelem keresi az értelmen túlit, önnön határaival és meghatározottságával birkózva, a „mégis” és a „mégsem”, kétség és bizonyosság között egyensúlyozva. Gondolati költészetében Mészöly sohasem végső igazságok, egyértelmű ítéletek kimondására, hanem épp ellenkezőleg: a dolgok ambivalenciájának és a gondolat dinamikájának nyelvi kifejezésére, fogalmi megragadására törekszik. Ezért is gyakori gondolati struktúra verseiben és prózaszövegeiben a paradoxon és az oximoron, és a kérdő forma. Állító mondatra ezért következik gyakran a kételkedést kifejező kérdés, tézisre az antitézis. Jól érzékelhető a szerző tartózkodása a paradoxális szerkezetek bármiféle feloldásától, megnyugtató rendezésétől. Mészöly (e tekintetben is) a francia gondolkodók szellemi rokona: a kizárólagos bizonyosság helyett a kételkedői alapállás, zárt rendszerek helyett a nyitott gondolati struktúrák jellemzik. A Cserepek, félálomban ciklus darabjai - melyek korábbi köteteiben is felbukkantak, olykor különböző szövegváltozatokban - arról az állandó feszült szellemi figyelemről tanúskodnak, amellyel a prózaíró a dolgokat és önmagát, illetve a kettő kölcsönös viszonyát figyeli. A mesterség eszközeinek, műszereinek: a tudatnak és a nyelvi kifejezésnek az állandó karbantartását, vagy sportnyelven szólva, a szellem izmainak folyamatos edzését szolgálják ezek a gyakorlatok. S tegyük hozzá: nem játékosan vidám, inkább önkínzó módon szigorú ez a tréning: a figyelemnek és éberségnek ez a lankadatlan készenléte. Céljuk (ha van ilyen egyáltalán) sohasem a tetszetősség, a kihegyezett szellemesség fitogtatása. Hanem valóban kiemelés - ahogyan maga az író nevezte el ezeket a szövegeket. Kiemelni a dolgok tünékeny esetlegességéből, a személyes emlékezetben torlódó időrétegekből egy dolgot, egy személyt, egy képet vagy egy gondolatot. A Jelenkor Kiadó által elindított életműkiadásnak ez a kötete is erősíti azt a felismerést (mely persze már régen nem új) hogy a XX. század magyar irodalmában Mészöly különleges helyet foglal el. A szellemnek ez a szikár méltósága, fegyelme, a gondolkodásnak ez a kiküzdött és karbantartott iskoláztató ttsága nem éppen magyar tulajdonság. Inkább költőknél lelhető fel, mint prózaíróknál - s itt kell utalnunk arra a mély szellemi rokonságra is, mely Mészölyt az „Újholdas” költőkhöz, elsősorban Pilinszkyhez és a kései Nemes Nagy Ágneshez köti. Ez a rokonság nemcsak poétikai természetű - közös bennük a morális tartás keménysége is. S e tekintetben, furcsamód, eltűnik a különbség a hívő, Pilinszky - és a kételkedő Mészöly között: „Megbocsátok a világnak - hozzásegítem az Istent, hogy méltóbban élhessen bennem, általam.” (pogány imponderábilia). - A dolgok, a világ és a természet rendjének és törvényeinek elfogadása voltaképp a hittel egyenértékű - ezt fejezi ki a kötet talán legszebb verse, a Summa theologica. „Utakon, / ahová az utak vezetnek /, az utakkal együtt, / valahogy mégis elégedetten - fölismerve, / hogy ahová nem vezetnek, / ott ugyanúgy, út nélkül, / valahogy ott is elégedetten.” 781
