Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 5-6. szám - MELLÉKLET - Írottkő Stúdió

,III

számba, de ennél több is, mert ha csupán „konfesszió lenne, nem lenne regény, csak vallás". Hamvas Karneváljának szereplői álarcok, imaginációk, az író maszkjai, amiktől úgy tud megszabadulni, ha azokat magára veszi. (Közvetlenül a háború után, az Óda a XX. századhoz című esszében már felbukkannak a történeti maszkok: az SS, a kantinos, a publik, a fürge huncut, stb.) Útja a labirintusban vezet, ennek közepén megtalálja önmagát, a kijáratnál pedig - ahová azonban nem jut el - az üdvösséget. „Készüljetek a nagyszerű ébredésre. Csak ott lehetnék. Legalább a kapuig érjek, az ígéret földjére legalább egyetlen pillantást vethessek, egyetlenegyet Ezek a könyv befejező mondatai. Utolsó regényében, az 1966-1967-ben született Ugyanisban már nem a készülődésre esik a hangsúly, hanem az ellenállásra: „Csupa ellenállás vagyok. Nem hagyom magam becsapni" - mondja a végén. A Karnevál egy nagy tükör - írja Hamvas naplójában -: amelyben „önmagam teljességét megnézem és lemérem a derű - humor jegyében. Teljes önlátomás (világsors - életlátomás) és teljes leszámolás". Hamvas regényeinek hallatlan vívmánya a humor, ami az éberség, a tisztánlátás legmagasabb foka szerinte. Regényeinek szerkezete első olvasáskor talán bonyolult, valójában azonban könnyedén eligazodhatunk a labirintusban, ha komolyan vesszük az író üdvtörténeti alapképletét. A Karneválban tipográfiailag jól elkülöníthető elbeszélő és értelmező részeket találhatunk. Az értelmező részek dőlt betűsek a regényben, ezeket Hamvas függöny előtti, Kemény Katalin függöny mögötti beszélgetéseknek nevezi. A Karnevál után íródott Szilveszter hasonló szerkezetű, de itt nem külön betűtípus jelöli az Elbeszélő és értelmező részeket. A Bizonyos tekintetben és az Ugyanis című regényben is hasonló a helyzet, utóbbiban - csupán egyetlen példát kiragadva - az értelmező rész így kezdődik: „M. Saravarage a karzat-epizódban, a Madam és Ilaszim között elhangzott párbeszédben a terrorista és a gengszter összeolvadását kísérli meg leírni. Az emberek általában, mondja ..." és így tovább, szépen megmagyarázza az eseményeket és elhangzottakat. Musil szerint az az elmélet mentsége a regényben, hogy újabban meg kell magyarázni a leírtakat. Hasonló eljárással találkozhatunk Kunderánál (A lét elviselhetetlen könnyűségé-ben), ahol is egész kis szótárt iktat a szövegbe Meg nem értett szavak fejezetcím alatt, jelezve a két főhős félreértéseinek okát, forrását és ennek magyarázatát egyúttal. Hamvasnál előbb volt kész az elmélet és az alapszavak a világ megragadására, mint annak megjelenítése, vízióvá változtatása. A regényeknek természetesen új alapszavai vannak, bár ezek nem egyebek transzformációknál. A Karneválban például a létrontás, a korrupt lét alapkifejezése, hogy mindenki benne van a pácban, és egy kissé o d akoz másod ott.

Az Ugyanis alapkérdése korábban jelenik meg esszében, mint regényben. Az új morál képviselői „kedvüket lelik abban, hogy aki tegnap még barátjuk volt, azt ma elfogassák, szájába ürüléket tömjenek és az arcába vizeljenek". A regényben - ahol az erkölcsi jó totális felszámolódását mutatja be Hamvas - a tömeget begyűjtik és a fejére vizelnek; a rossz, mint etikai bacilus megfékezhetetlenül terjed; a polgár fogyasztóvá fokozódik le; az érték helyére a reklám lép; gyilkolnak és röhögnek rajta, itt már hazudni akkor is muszáj, ha senki sem igényli; „a sok pénztől megbüdösödött a költészet". Az Ugyanist húsz éve írta szerzője és ma már tapasztalhatjuk: az egykori különös látomásból a leghétköznapibb realizmus lett. A posztszocializmus - olvashatjuk -, a szocializmus álmáért való bűnhődés korszaka. „A szocializmus utáni korszakot az jellemzi, hogy mindazt a komiszságot, amit a történet eddig produkált, sűrített formában valósítja meg." (Amit pedig a tömegkpmmunikáció eljövendő szerepéről írt, betűre bekövetkezett.) Hamvas regényeinek alapképlete azonos többi írásának alapképletével. A feladat a sors, az ember átvilágítása (a maszkok eldobása), eljutás önmagunkig és a létbe. Ez a realizálás. A Bizonyos tekintetben lapjairól: „Hogy helyzetemet csak némiképp is átvilágítsam, ideiglenes teóriát állítottam fel és eszerint a realitás istenellenes. A realitásban elhagyatott vagyok. A realitásban Istennek nincs helye, mert az fenékig realitás. Ezek szerint ha a realitásból kilépek, az elhagyatottságból is kilépek."

Kemény Katalin szerint Hamvas két utolsó regényében a létrontás egyetemességét a Karneválnál modernebb formában mutatta be. Az Ugyanis arról az időről szól, amikor kötelező lesz hazudni, eljövend a hazugság apoteozisa. A regény eseményeinek nincs valóságos helyszíne, a történet maga a „tér". Krematórium van (itt laknak a tehetősebbek) és az Új Jeruzsálem nevelőtábor, ami éppen az ellenkezője annak, amit neve hirdet. A Bizonyos tekin-