Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 5-6. szám - MELLÉKLET - Írottkő Stúdió
ESSZE első és második elválasztható lenne." „A szeretet az, ami a teremtés őrjöngő diffúziójában az összetartozást és az egységet állandóan fenntartja. A szeretet a matematikában az, ami a végtelen differenciálódásban a végtelen integrálódás." Ezután visszautal a Scientia sacra második részében vallott nézeteire és leszögezi, hogy a kereszténységet nem mint vallást, hanem „felfokozott értelemben, mint hagyományt" igyekezett feltárni és megvalósítani. Hamvasnál a lét, az Egy, az alapállás, a normalitás, az aranykor, a realizálás (önmagunk megvalósítása a hagyomány segítségével), a tisztánlátás: a meghasonlást kizáró állapotok. A szofistáktól kölcsönzött kedvvel be lehetne bizonyítani, hogy a világ - a jelenségek, dolgok - felosztása nyelvileg mindig etnikai mezőben történik, és Hamvas alapszavai (a lét alapszavai) ilyenkor a jót jelentik, szemben az olyan kifejezésekkel, mint a káprázat (májá), varázslat, kábaság, élet, Iabirintusi lét, démon, maszk, rongáltság, pszeudoegzisztencia, létrontás, korrupció, történet, ájultság, siker, realitás. Az utóbbi szavakat a jó ellentétpárjaiként rendezhetjük: lét - élet, megvilágosodáskáprázat, felébredtség - kábaság, középpont (az ember önnön „isteni" lényege) - Iabirintusi lét, valódi én - maszk, aranykor - történetiség, Egy - sok. Ezekben a szópárokban a rossz feltűnően jelenlévő, így sohasem használja őket Hamvas. I la pszeudoegzisztenciáról, hazug létről beszél, akkor nála a rossz - á la PIótinosz - valójában a jó hiánya. A jó viszont paradox módon mégsem jó, mert az csak egy alacsonyabb, ellentmondásos szinten (pl.: az életben) lelhető fel, míg eggyel magasabb szinten (a létezésben) már nem, mert ott megszűnnek az ellentétek, és minden Egy. Az Egy a végső ok. Vagyok, aki vagyok, mondaná, ha beszélhetne. Hamvas szókincse látszólag változatos, de állandóan ugyanazt mondja. A varázslat (májá), káprázat, zűrzavar (küklosz geneszosz), a túrba, a rongált lét, a pszeudoegzisztencia kifejezéseket mindenkor ugyanarra a jelenségre használja, annak függvényében, hogy a védikus vagy a görög hagyományból merít-e, esetleg Böhmétől, netán Ebnertől kölcsönözte a szót éppen. Az éberség, hagyomány, aranykor, szeretet, alapállás, normalitás szavakat gyakran egymás megfelelőiként írja le. A hagyomány: éberség, semmi egyéb - mondja. A „szeretet a létezés eredeti normális állapota." A beavatás célja, „hogy az ember" „a kábaságot eltüntesse", az álmosságból felébredve, a szellem megzavaro- dottságát megszüntetve „az éberség eredeti állapotába" visszakerüljön. Az alapokig ásott és mindenütt a jó és rossz dilemmájával szembesült. Buber a világ és az ember kétarcúságát olyan alapszavakkal próbálta feloldani, amelyek szópárok: „Az egyik alapszó - állította - az Én - Te szópár." A megoldás nem túl meggyőző, bár szándéka tiszteletreméltó. Buber a nyelv adta lehetőségekkel élt vissza jóhiszeműen, hogy az ember kétpólusosságát eltüntethesse; Hamvas a rossz fogalmához kapcsolódó kifejezéseket igyekezett felszámolni. Az emberi történetet azért kezeli olyan mérhetetlen megvetéssel, mert fajunk történeti léte gorombán ellentmond az aranykori ábrándoknak. Az más kérdés, hogy Hamvasnak erkölcsileg tökéletesen igaza van, mint minden tragikus hősnek. Ma a normalitás hősiességet igényel. Az író célját áttetsző tisztasággal fogalmazta meg: „Azt a teóriát kidolgozni, amely a korrupciót (a korszak démoni hatalmát) felméri, felfedi és átvilágítja, az erőket a mindenkori humánumra való tekintettel organizálja, és így nemcsak az éberséget tartja fenn, hanem reményt nyújt arra, hogy a korrupciómentes létezést helyreállítja." Ez a normalitás. Nagyjából ez szükséges, hogy a magunk teremtette káprázat elmúljék és a létbe jussunk, likvidáljuk a sorsot, ponto-sabban - mint Hamvas javasolja - személyes üdvtörténetté fejlesszük. „A sors akkor göngyölíthető fel, ha az ember azt magára veszi és éberen feloldja." Ezzel megszünteti az ellentéteket, a lét Egy lesz, a válság megszűnik. Mielőtt végre valaki venné a fáradságot és készítene egy Hamvas szótárt, emlékeztetőül az alapszavakat rendezzük ismét két nagy csoportba. A VÁLSÁG szavai a következőek: élet, káprázat, varázslat (máyá), túrba, létrontás, labirintus, maszk, démon, deszakralizált lét (élet), rongáltság, korrupció, történet, faj, nemzet, scientifizmus, zártság, én-görcs, egyéniség, beszennyeződés, és természetesen mindezek megfelelői a védákból, a szufi, a kínai, a héber hagyományból, a középkori misztika vagy alkímia könyveiből. A REALIZÁLÁS legfontosabb kifejezései pedig így hangzanak: éberség, felébredtség, tisztánlátás, kinyilatkoztatás, alapállás, normalitás, egyszerűség, üdv, üvtörténet, Egy, szeretet (a szív ébersége a szeretet), aranykor (ha az ember realizálja magát eljut az aranykorig: a létig), valóság, átvilágítás, dicsőség, emberiség, közösség. Ezeket a
