Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 1. szám - MILLECENTENÁRIUMI MELLÉKLETÜNK - Tomka Péter: Magánbeszéd az avarokról

neti adatok mellett (kuturgurok, kotzager-zabender- tarniak beköltözés) régészeti érvek szólnak (a szegvári csizmacsatok, a fülkesírok, talán a részleges lóáldozatok is). Ehhez a többgyökerű, több ethnikumú korai avarság- hoz az itt talált népelemek (gepidák, pannoniaiak) és egyéb, a vándorlás során csatlakozott csoportok csapódtak - meg természetesen a vándorlási hullám nyomán átcsoportosuló, lehetőséget nyeró' szlávok.

A régészeti jelenségek szóródása alapján számolhatunk egyes népelemek szétosztásával, mások egybenmaradásával, azaz keveredéssel és egységesedési folyamattal. Ami azonban sem következetes nem volt, sem befejeződni nem bírt. A bizánci háborúk és a 630 körüli vereségek következménye a regionális hatalmi helyzet gyengülése, a visszaszorulás, a bolgár lázadás, a keleti érdekszféra elvesztése és Samo rövid életű államának létrejötte volt.

Újabb népelemeket hozott a Kárpát-medencébe a 674/681-es onogur vándorlás. A némileg bizonytalan történeti források adatait és az események keltezését újabban numizmatikai érvek erősítik meg. Megjegyzendő', Nagy Géza és Csallány Dezső' után László Gyula irányította a figyelmet arra, hogy régészeti jelenségek tömeges, egyszerre történő' feltűnése csak új népcsoport megjelenésével magyarázható. Ma árnyaltabban látjuk ugyan a kérdést, a lényeg azonban marad: volt „második avar hullám” és más nem rejtőzhet mögötte, mint az onogurok, függetlenül attól, hogy Kubert történeti személynek tekintjük vagy nem. A szokások vizsgálata ugyanezt az eredményt hozta (erről szólt annak idején tengelici előadásom), de kiderült az is, hogy szó sem lehet a korai avarok kihalásáról, teljes felszívódásáról. Az onogur vándorlás mindenesetre tovább színesítette az amúgy is tarka ethnikai palettát.

Nincs azonban nyoma a feltételezett griffes-indás vándorlásnak az avar kor második felében: a temetők használata folyamatos, az átalakulás fokozatos.

Az avar állam politikai bukásával rohamosan eltűnik az avar „állami kultúra” - ami mögött, mint láttuk, rendkívüli tarkaság rejlik, bármilyen egységes a máz rajta. Annak eldöntéséhez, hogy ez a folyamat meddig tart (25 évig, 50 évig?) ma még kevésnek tartom az információt, korainak látom az időt. Az avar kori népcsoportok továbbélésének lehetőségét (azaz azt az állítást, hogy ez a népesség, legyen bármilyen eredetű, bármilyen nyelvű és bármilyen tarka, nem halt ki a 9. század folyamán, hanem utódaik - biológiai utódaik! - megérték a magyar honfoglalást) soha senki nem tagadta kategorikusan. A kérdéses a mennyiség és a minőség - valamint a részletek, amiben, mint tudjuk, az ördög rejtezik.

A magyar honfoglalás ezerszázadik évfordulóján azért is kell az avarokról szót ejteni, mert az avar állam története élesebb megvilágításba helyezi a magyar állam történetét, az avar állam bukása kiemeli a magyar állam megmaradásának tényét, az okok, a kor kérdéseire adott eltérő válaszok érthetőbbé teszik a folyamatot. Azért is, mert reálisan számolhatunk a magyarság eth- nogenezisében azzal a szállal, amelyik nem (csak) Keletre, hanem a Kárpátmedence belsejébe vezet. Közhely már, hogy hazánk területe nem légüres tér a magyar honfoglaláskor. Bármely néven nevezték is lakóit, bármely néven nevezték ők magukat, bármilyen nyelveken érintkeztek egymással és a külvilággal, bármilyen volt is anyagi-szellemi kultúrájuk, végül is a magyar ethnogenezis részesei lettek.

74