Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 1. szám - 1956 EMLÉKEZETE - Fábián László: Lengyel költők a magyar októberről

- köztudottan - a szovjet imperializmus egyik álneve volt. A hazugság birodalmában nem mentek a szomszédba álneveket kölcsönözni. De hát a „vétlenek és a gyilkosok együtt vonulnak be a történelembe, miként azt Jan Zych (ő is ott volt abban a számomra emlékezetes krakkói társaságban, amelyre már hivatkoztam) szögezi le Határ című költeményében.

Mindezt olyan közegben kellett kimondani, ahol a megnyilatkozó állandó veszélynek tette ki magát. Ahol - és megint Mítosznak adom át a szót - „nemcsak minden kiejtett szót kell gyorsan mérlegre tenni, mielőtt még kimondanánk: vajon milyen következményekkel járhat? Egy rosszkor felderengő' mosoly, egy pillantás, amely nem azt fejezi ki, amit ki kellene fejeznie, veszélyes gyanúk és vádak oka lehet.” Miként a magyar költő zsolozsmázza: „Hol zsarnokság van, ott zsarnokság van”. Zsarnokság, amely olyan tömény, hogy a definíciója tautológiába fullad. Mert ugyan mihez lehetne hasonlítani a türanniát?

A magyar forradalmat - mondhatjuk - a világ értelmiségének szimpátiája kísérte. (A politikusoké nem; azok - mint mindig - önös érdekeikkel voltak elfoglalva; emiatt hatott álszentnek, szemforgatónak Clinton üzenete negyven év múltán.) Olyan együttérzés, mint a lengyeleké azonban sehol nem nyilatkozott meg; ők valóban átérezték a sorsközösséget. Ennek folyamatosságát tanúsítja, hogy az angliai lengyel alapítvány jeles évfordulónkhoz is hozzá kívánt járulni kiadványával. A gesztus szépségében benne van az üzenet: nemzeteink sorsa továbbra is össze van kötve, noha - remélhetőleg - már nem az ábrándos természetű orosz imperializmus ellen, inkább boldogulásunk érdekében. Mert történelmünk újabb és újabb pontokon fonódik egybe, de talán mégsem a nemezis szárnyai alatt. És talán nemcsak ahhoz van jogunk, kelet-európai népeknek, hogy a Nyugatot megvédelmezzük tatártól, töröktől és bolsevizmustól, hanem hogy részesüljünk azokból a javakból, amelyeket mi védelmeztünk századokon át a zsiványokkal szemben.

Ez, persze, idealizmus.

Az azonban kecsegtető, hogy legalább a megpróbáltak fordulnak megbecsüléssel egymáshoz.