Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 5-6. szám - Páskándi Géza hagyatékából:
Egyetlen dolog - a kedvünk szerinti munka, ami megvigasztal, mert az Isten ajándékképp adja. Oly igaz ez, hogy én máris ülök le s folytatom az abbahagyott munkát. Bocsásd meg késéseimet! Lelkem változatlan, csak a testem csúzosabb. A csuklóm. Ölel régi barátod - Géza A Tiéidet is. Anikó és Ágnes P. S. Apropos, most már nagy a barátkozás az államok között. Még mindig nem szántad el magad? G. [1989?] Drága Géza barátom, Mint mindig, úgy most is nagyon megörvendtem levelednek. írásodnak minden egyes szava gyógyító balzsamként hatott lelkem, behegedt, de még mindig fájó sebeire. Szeretem benned a barátot és tisztelem benned az írót, ki halhatatlan. Tudniillik a zsidó nép ótörténelmi színpadán rendszerint három főszereplő' volt: a hős vitéz király a hatalmat képviselte, a szentélyben székelő főpap, ki a vallás legmagasabb pozícióját töltötte be és a próféta, ki nem volt Aháron főpap sarja és a király dinasztiájából nem származott. O volt az egyszerű népből kinőtt „lelkiismeret” szószólója, ki az igazság, erkölcs, szeretet és a vilásgbéke harcosa volt. Egy szál ingben és bottal a kezében járta az országot és Isten nevében moralizálta a népet. Nem riadt vissza behatolni az uralkodó palotájába és a királyt bírálni, még élete kockáztatásával sem. Napjainkban is minden országban képviselve van a hatalom és az új bálványokat imádó papság, de a prófétákat az írók képezik. Ezért nemcsak öröm, de megtiszteltetés is részemre, ha a posta egy levelet hoz a magyar nemzet egyik élbeli prófétájától. Pirim halála után féltem kinyitni garderobját, mert minden ruha láttán sírógörcsöt kaptam. Míg jött a Tel-Avivban lakó lányom és hét hatalmas papírzsákba begyömöszölte a színes rongyokat és kitette az utcára. Másnap reggelig eltűntek és a házban nem maradt Piritől semmilyen emlék, kivéve „Az én rabbim” című könyve. Mert nemzedék megy, nemzedék jön, de a könyv megmarad. A hatalom és az új bálványok főpapjait ma istenítik, holnap letagadják, de az Adyk, Petőfik, Jókaik és Páskándik nemcsak hogy örökké megmaradnak, de örökké tündökölni fognak a magyar ajkúak egén. Csakhogy a könyv olyan, mint a szeszes ital, akkor van értéke, ha kevés és jó. Igaz, hogy a „könyv népe” vagyunk, de már túlzásba visszük. Képzeld el, ebben a pici országban négyezer könyv jelenik meg évente, azaz 10 új könyv naponta. Más népek nőkkel, italüvegekkel, botokkal vagy labdákkal a kezükben táncolnak. A zsidók szívükre szorítják a könyvet, a Szentírást és így táncolnak, míg extázisba jönnek. Az örményeknek van egy titkos világszervezetük és időnként bosszút állnak terrorcselekedetekkel a török pogromért. A zsidók a vészkorszak után könyvek halmazát adták ki. Eddig több mint ezer, 660
