Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 5-6. szám - Hegyi Béla: Kopasz a dombon

szentségekkel gyógyítom a lelkeket. Összebékítem a haragosokat és a marakodó házasfeleket, a gyerekeket megtanítom a szüleik tiszteletére és az Isten imádására. Nem törődöm én azzal, hogy a párt hol ilyen, hol olyan módszerrel gyöngíteni, s végső soron meg akarja szüntetni a vallást, hogy helyébe a kommunizmus anyagelvű hitét ültesse. Teszem a dolgomat. Odaadom magamat sokakért, amint Jézus kéri tőlünk, hogy sokaknak legyen elegendő szeretete és áldása az üdvösségre.

A püspök előtt azonban mégsem titkolhatom el, mi történt. Kihallgatásra megyek hozzá, és meggyónom. Talán leint közben, hogy ne folytassam, ez az én legbensőbb ügyem. Rendezzem el az Úristennel. Akkor is meg kell tudnia! „A hit megmételyezi az embereket, akik nem a szocializmusért fogják áldozni az életüket, hanem a templomban fogják tölteni az időt, a hitüket ápolják Lenin nagy eszméje helyett” - mondta nekem a párttitkár. - „Nem lesznek szabadok addig, amíg az egyház parancsait teljesítik. Jézusból nem lehet megélni, csak bele lehet halni.” Nem tudom, hogy gondolta, de szavai egy igazságot állítanak. Valóban. Jézusba bele lehet halni, és egyedül ez ad értelmet az emberi létnek, a papi létnek meg különösen.

Hát lehet belőlem még olyan pap, akire az apám is büszke lehetne? Azt mondaná: - Na látod, fiam, hát ilyen a Krisztus papja!?

(Folytatjuk)

602