Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 5-6. szám - Hegyi Béla: Kopasz a dombon

mány ünnepén visszautasítottam, ellenségemmé vált. Kora reggel azzal állított be a plébániára, hogy ő megírta a mai szentbeszédemet, és hogy ezt a szöveget olvassam föl a misén, mint a sajátomat. Erősködött, hogy elsősorban nekem használ, ha hallgatok rá. Munkára buzdítom az embereket, a tsz támogatására szólítom föl a bizonytalankodókat, és persze a békeharcról is ejtek néhány szót benne, védem a szocializmust, amit nem védeni szégyen és gyalázat...

Csatakosan, dideregve lépték át a plébánia küszöbét. Cipőjükből folyt a víz, egy-egy tócsa támadt a nyomukban. Ruhájukból kis patakok iramodtak a padlóra, s a tócsákkal egyesülve apróbb-nagyobb tavakat alkottak. Kerülgették a tavakat is, egymást is, minduntalan szárazabb területre pördülve át. Tóth atya levetette gyászöltözékét, vállfára rakta és a szekrény oldalára akasztotta. Sipos sötétkék ballonját és stüszikalapját ügyes mozdulattal az ajtónál álló ágas fogasra röpítette. Alatta divatos, acélszürke alpakaöltönyt viselt. Két tenyerével végigsimította őszes halántékát, végigszántott tar feje- búbján, s kezét a nadrágzsebébe csúsztatta. Bercsán a mosdónál függő törülközővel dörzsölgette haját, nyakát, homlokát, a fölé szögezett fali tükörbe pillantgatva, majd barna dzsekijét, a zöld nadrágja szárát pucolta s a cipője orrát is megfényesítette vele. A sáros törülközőt a mosdóba hajította. A plébános a zsebkendőjével szárítgatta arcát, s ijedten tekintgetett maga köré. Most elvisznek? Úristen, azért az egy mondatért?! Irgalom bűnös lelkemnek. Könyörületes Szűz Mária, ne hagyj magamra, kérlek! Uram Jézus, legyen meg a te akaratod.- Üljünk le - nyögte. - Ide a nagyasztalhoz. Kérem szépen, mit kívánnak tőlem? Semmilyen törvényt nem sértettem meg. Csak a hivatásomat gyakorlom a magam tehetsége szerint.

Bercsán fólnevetett:- Hivatásnak nevezi az uszítást? - Benyúlt dzsekije belső zsebébe, gépelt papírost húzott elő, és a reszkető plébános elé tolta. - Na, ezt írja szépen alá, s akkor szent a béke közöttünk. Ne csak mi akarjuk, hogy egyre jobb élet legyen ebben az országban. Akarja maga is. Mi tiszteljünk a maga hitét meg a papi munkáját, de becsülje annyira ezt a demokráciát, a hétszentségit, hogy együttműködik velünk. Állam és egyház között csakis így lehet tartós béke és barátság.

Tóth atya átfutotta az írást:- Én pap vagyok. Nem vállalkozhatom besúgásra.

Sipos tenyerével az asztalra csapott:- De lazításra vállalkozhat! A mai, gyászbeszédnek álcázott, felforgató szónoklata miatt eljárás indulhatna maga ellen, plébános úr. Éveket tölthet börtönben. Templom nélkül, mise nélkül, hívek nélkül. A Bulányi páter sorsára vágyik? Ott fog rohadni a cellájában, míg kezessé nem válik.- Nem tudom összeegyeztetni a lelkiismeretemmel.

Bercsán teli szájjal kacagott:- Lelkiismeret? Mi az? Ne jöjjön ilyen bibliai mesékkel. Azt hiszi, maga az egyetlen pap, aki aláírta? Ajózan eszére hallgasson: vagy meghurcoltatás, börtön, szégyen, vagy tisztességes együttműködés, inkább úgy mondanám, kölcsönös segítségnyújtás. Maguknak van egy szép szavuk erre: karitász. Gondolja azt, hogy amit tesz, karitász, semmi más.

598