Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 5-6. szám - Hegyi Béla: Kopasz a dombon

megoldódna az összes problémám. Új gazdája volna a háznak, a kertnek, a gyümölcsösnek. Volna aki bemelegítené az ágyat, mielőtt lefekszem, s végigjátszanánk az éjszakát a dunyha alatt. Ünnepeken ki-kijárnánk a temetőbe, és elgondolkodnánk a halottak felől, milyenek is voltak, mikor még éltek.

10.

A plébánia és a ravatalozó között körülbelül öt-hatszáz méter volt a távolság. A két épületet lankás rét választotta el egymástól, a közepén kígyózó patakkal, széles palló vezetett át rajta. A patak az esőzéstől megduzzadt, piszkos sárga víz hömpölygött benne, ki-kicsapva keskeny medréből. A talaj puha lett és megdagadt, be-besüppedt a három férfi léptei alatt. Az időnként robbanó s felívelő villámfényben fehéren izzott a plébánia frissen meszelt fala. Sipos és Bercsán egymást váltva szaporázták a szót, könyökükkel kétoldalt derékon szorítva a papot.- Ne forduljon hátra. Ne próbáljon jelt adni!- Csak előre, plébikém, mindig csak előre.- Mit beszél maga? gonosz itt munkál közöttünk?” Ki a gonosz? Mi, kommunisták, ugye?- Nyilvánosan lázit. Adja maga lejjebb is.- Szédítjük a népet? Ellenforradalmárkodunk? Mit akar maga tulajdonképpen?

Tóth atya félrefordította fejét, de Bercsán derékon sújtotta. Egy pillanatra elállt a lélegzete, s fájdalom hasított a gyomrába.

Legalább látják ott hátul, mi történik velem? Hogy kényszerítenek? Hirtelen meg kellene állni, és hátranézni, inteni, kiáltani. Lesz majd erre tanú, ha kérni fogja?

Sipos és Bercsán szorosan mellette mentek, és kétoldalt lefogták a karját.

A tanácselnök tudna segíteni. Miután Széchy püspök ide helyezett, első dolgom volt meglátogatni a tanácsházán. Bár zord arccal fogadott, hellyel kínált, és elbeszélgettünk a parasztok mai életéről, a tsz-ről, amit a papságnak kötelessége támogatni a prédikációkban, a vallásról, mely fölöslegesen terheli az ember lelkét, de egyszer úgyis megszűnik létezni. A párttitkár le se ültetett, hagyta hogy álljak némán, szemlesütve, aztán a nyitott ajtón át kitessékelt a házból: Nem fog az ő otthonába is betömi a köpönyegét forgató klerikalizmus! A tanácselnökben talán bízhatok. Mindenesetre több emberség sejlik benne, mint a párttitkárban. De elég bátor-e ahhoz, hogy ami most végbemegy, szóvá tegye a járásnál? És vajon mit mondana az elvtársaknak? Hogy ismeretlen tettesek elrabolták a papot, vagy hogy erőszakkal rávették, kövesse őket ellenállás nélkül? S mit válaszolnának? Nyilván a markukba nevetnének: Ott egye meg a fene a maguk plébánosát! Kisebb gondunk is nagyobb annál, tanácselnök elvtárs, minthogy egy csuhással törődjünk épp ezekben a napokban. Közeledik a pártkongresszus! Figyel bennünket a nép! Egy papocska ügye, már ne haragudjon, nem komoly ügy a számunkra. Mégiscsak az imperialisták eszmei kiszolgálója. No, ki van még? A tsz-elnök, aki behúzódott a ravatalozóba, az ablaküvegen tűnt föl párától elmosódott arca. Kerekre nyílt, kidülledt szeme mereven rám szegeződött. Nem, hozzá végképp nem fordulhatnék. Amióta Szent Istvánkor, azaz Új kenyér ünnepén, vagyis az Alkot597