Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 5-6. szám - Hegyi Béla: Kopasz a dombon

koztunk, mindig- könnyes volt a szeme. Sokat sírhatott. Gyötrődött, rágódott valamin, de, látszott, tehetetlennek érzi magát. Most aztán kíváncsi vagyok, mit fog csinálni a kisasszony, seggestül-cicistül, nélküle?

Mit is akarhat ez a süldó? Mert hát süldő ez még, nem vitás. Nincs eladósorban, a tizennyolcat épphogy betöltötte. Nálunk húsz éven fölül mennek férjhez a lányok. Hogy innen a harmadik, negyedik faluban mi a szokás, azzal itt sosem törődtünk. Minden fertálynak megvan a maga hagyománya. Ezek a mai fiatalok viszont túl gyorsan akarnak élni. Felnőni mielőbb, megházasodni, élvezni az életet. Csak gyereket nem akarnak. Gondot, törődést, áldozatot hozni nem. Csak nyújtózni a levegőben! Aztán majd lesz valahogy. Segítenek a szülők, nagyszülők. így szép a világ.

Mariska, lelkem, nagyon szemérmes volt. Ha sétált az utcán, és egy ablakban netalán megvillant az alsószoknyája, sietteti haza megigazítani. Ha a kendője félrecsúszott, bekéredzkedett valamelyik portára, hogy a tükör előtt újrakösse. Hát igen, ő szerette a falut, tudta, mivel tartozik az övéinek. Őrizte, amit az anyjától kapott, amit az szintúgy az anyjától örökölt, és ez így ment évszázadok óta a legősibb időkig, visszafelé és előre szakadatlan. De most! Most mindent összekuszált a kommunizmus. Megszédültek a fiatalok, azt hiszik, övék a világ, nekik már szabad fölfordítani az országot. Az öregekre semmi szükség, csak hátráltatják a fejlődést, akadályozzák a haladást. De mi a fenét neveznek ezek fejlődésnek meg haladásnak? Erőszakból, szenvedésből nem épülhet boldog haza.

Vonaton meghalni a legnagyobb szörnyűség. Asszonynak ágyban kell meghalni, vagy kinn a réten, a mezőn, ahol szült, ahol dolgozott. De vonaton! Idegenek között! Óh, a szerencsétlen! Mint mondják, egészen Nagykanizsáig vitte a vonat. A végállomáson fedezte föl a kalauz. Hiába szólt neki, leszállás, végállomás! Azt hitte, mélyen alszik a néne. Csak mikor hozzáért, hogy fölkeltse, vér szivárgott a szájából. Segíteni akart, hátha csak elájult vagy rosszul van, de ahogy megfogta, eldőlt a teste. Istenem, Istenem! Hát miért, miért? Az ember csak ezt hajtogatja. Mit tehetnénk egyebet? Nincs ezen a földön válasz, csupán kérdés meg kérdés. De senki sem válaszol rá. A rendőrség tehetetlen. Az orvos fulladást állapított meg, de hogy bűncselekmény történt, az bizonyos. Hogy ki követte el és miért, még nincs földerítve.

3.- Járás? Bordi Károlyt kérem.- Igen. Itt Bordi.- Te vagy az, Karesz? Itt Bercsán Rudi. Emlékszel rám? Tudod, hogy együtt...- Ne haragudj, de a magam részéről befejeztem. Ismered az okokat, amik odáig vezettek, hogy szakítsak veletek.

Sipos elvtárs átvette a kagylót:- Itt Sipos. Ugye, nem kell, hogy külön figyelmeztesselek az esküdre, ami ma éppúgy érvényes, mint akkor. Hogy változatlanul kötelességed föllépni népünk ellenségeivel szemben.- De hol az ellenség?

586