Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 5-6. szám - Kolozsvári Papp László: A kert
átkutattattam, mint kertet még nem kutattak át soha, s megállapítottuk, jegyzőkönyvet is vettünk fel róla, három kiskapu is nyílik belőle a szomszéd kertekbe, a Malomárkon pedig deszkapalló vezet át, amit nem láthattam a sötétségben. Rózái azonban nem a Földész utcában lidérckedett, hanem anyám Nagy- iklódi kertjében jött a ház felé. Nem volt halálsápadt, hogy azt gondolhattam volna, sírjából kelt ki. Nem sietett, nem jött zavarba a láttámon, hiszen látnia kellett, amint ott állok a kivilágított ablakban... Kísértet volt, természetesen, de nagyon valószínű kísértet. Nem a képzeletéből tartott kifelé, hanem a valóságból tartott befelé, a képzeletbe. Elfordultam az ablaktól, elfújtam a gyertyát, azzal a szándékkal, hogy villanyt gyújtok. Alkalmasint megfeledkeztem róla. A kanapé felé tartottam megszokásból, s nem lepődtem meg, amikor a tengerzöld selyemmel letakart sezlonon találtam magam. Úgy emlékeztem, hogy a sezlon nem a nappaliban van, hanem abban a szobában, amit nagyképűen könyvtárnak nevezett a família. Ültem és vártam. Hallottam a lépéseket. Elhaladtak a nyitott ajtó előtt. Rózái nyilván abban a szobában keresett, amelynek az ablakában látott. Bármilyen hihetetlen, egy kis kárörömet éreztem, hogy nem talál ott, minthacsak azt akartam volna kifejezni, hogy nekem igazán nem olyan fontos, hogy megtaláljon! Egyszersmind utolsó csöppig kiélveztem a percet, miszerint végül meg fog találni. Mert tényleg ő jött! És nagyon-nagyon fontos volt, hogy... hogy... nos hogy meglegyek neki. Aztán sarkig tárult a nyitott ajtó, s ott állt Rózái, sárga ruhában. A négy férfiú némán mered az üres poharára. Sípos úr varázsjelére Simi, a borfiú száraz fehér Chardonnay-val tölti meg a poharakat. Sípos Gedeon úr megköszörüli a torkát, s így szűri foga közt a szót:- Kedves Gyula, már meg ne haragudj, a nemjóját, most élt ez a nőszemély vagy nem élt? Maxim Gyula nem válaszol. Helyette Manó úr a latin nyelv és stilisztika tanára felel. Tán nem is a kérdésre.- Ha jól értem a mi Gyulánk igazán cifra történetvezetését, azt akarja érzékeltetni, hogy bizonyos Rózái akkor már túl volt életen és halálon. Az újabb hosszú csöndön szinte zajosan hömpölyög végig Gordon szerkesztő úr illatos pipafüstje. Maxim úr, nyugalmazott főügyész, elismerő pillantást vet Manó úrra, szavait azonban Sípos úrhoz, a fogadóshoz intézi.- Élt, kedves Gedeon, és halott volt. Kapott néhány hónapot, lehetett akár egynéhány év is, ráadásként a halálra. A harmadszor is rájuk szakadó csöndben Maxim Gyula pontosan addig vár, ameddig a derék Sípos Gedeon barátja arcán szétterül az a kifejezés, amikor nem érti ugyan a dolgot, de belenyugszik nagytudományú barátai bölcsességébe. Ha ők gondolják így, az nem úri huncutság! Én persze minden voltam akkor, csak filozopter nem. Zsenge korom megvolt hozzá, azt azonban maradéktalanul felperzselte Rózái, aki nem kérette magát - eszembe sem jutott volna, hogy kérjem - belesimúlt volt a karomba. Hogy a ruháját mikor vetette le, azt nem tudom, pedig attól kezdve hogy megláttam az ajtóban, nem vettem le róla a szemem. 550
