Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 4. szám - Buji Ferenc: Czakó Gábor, avagy a keresztény következetesség

aki nem gyűjt velem együtt, az szétszór - mint ahogy a názáreti mester mondja. Nincs semleges terület; különösen nincs egy olyan világegészen belül, amelynek „mozdulatlan mozgatója” a Pénz. Mert ugyebár aki csak keresztény, azzal nincs baj. Az ilyet a modern világ szereti, hiszen csak színesebb lesz tőle (vö. pluralizmus). Csak az a fontos, hogy elfogadja a modern posztkeresztény világ összes lényeges játékszabályát. Persze hogy posztkereszténynek lenni mit jelent, arról már csaknem kétezer éve pontos fogalmaink vannak: .Amikor a tisztátalan lélek kimegy az emberből, sivár helyeken bolyong, s nyugalmat keres. Ha nem talál, azt mondja: Visszatérek elhagyott hazámba. Amikor megérkezik, kisöpörve, feldíszítve találja. Erre rögtön elsiet és hív még hét más, nálánál gonoszabb lelket. Behatolnak, és ott élnek. Ennek az embernek az állapota rosszabb lesz, mint előbb volt” (Lk 11,24-26). Nos, az európai pogányságból a koraközépkorban kiűzött ördög hetedmagával tért vissza akkor, amikor Európa - a reneszánsztól kezdve a „felvilágosodáson” keresztül a bolsevizmusig és a liberális demokratizmusig terjedő időszakban - fokozatosan levetette magáról a „keresztény igát”. Ma - Czakó Gáborral szólva - ez a helyzet, és ez az, ami a prekeresztény világot elválasztja a poszíkeresztény világtól, amely „csak” annyit vár el mindenkitől, hogy a legfontosabb pontokon alkalmazkodjon, hogy illeszkedjen be - és attól fogva azt csinál, amit akar. Akár még keresztény is lehet - vagy sátánista, ha úgy tetszik. Legyen csavar a világgépezetben - aztán, hogy ez a csavar keresztény-e vagy sem, az már érdektelen. Akár az is lehet. Mindenki bátran legyen más - mert akkor ugyanolyan lesz. Mert másnak lenni végső soron annyit jelent, mint ugyanolyannak lenni - csak éppen másnak.

Végre vennünk kellene a bátorságot, hogy kimondjuk: nem konzervatívnak lenni a szó czakói értelmében annyi, mint nem kereszténynek lenni a szó totális - minden lehetséges vonatkozást magában foglaló -, s nem „vasárnapi” értelemben. Akeresztény ember, ha következetes - vagyis ha keresztény -, akkor konzervatív. És itt kénytelenek vagyunk szomorúan konstatálni, hogy a keresztények eredendő konzervativizmusukról gyakran meg is feledkeztek, ellenfeleik már annál kevésbé, hiszen éppen ez az, ami miatt a kereszténységet az elmúlt készáz évben oly sok támadás érte. Tudták ugyanis, hogy ha a keresztény nukleuszról sikerült leválasztaniuk az őt körülnövő és vele szervesen összetartozó konzervatív értékrendi szférát, akkor a lemeztelenített keresztény nukleusszal már semmi gond nem lehet: egyszerűen részévé válik a posztkeresztény Üzemnek.

(Budapest: IGEN Katolikus Kulturális Egyesület, 1996)

Folyóiratunk 1997. évi számainak megjelentetéséhez a Nemzeti Kulturális Alap és a József Attila Alapítvány anyagi támogatást nyújt.

540