Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 4. szám - Olasz Sándor: Tér és idő Karinthy Frigyes Utazás a koponyám körül c. regényében
Oldalakkal később: „megállók, mint egy ökör ott a vágóhídon, mikor nem akart bemenni”. Az ilyen analógiák következtében bizonyos belső' tartalmak a környező világ megnyilvánulásaiként jelennek meg illetve történetszerű, eseményes formát öltenek. A hajdani ijedelem a Duna közepén („mint egy hitvány kis kutya”), az éjszakai reklámrepülőgépen átélt veszély - ezek a jelenetek mind-mind a „megfélemlített vacogó Élőlény” érzelmi és tudattartalmainak a kivetítései. A Találkozás egy haldoklóval c. fejezetnek vagy a Móni c. novellisztikus beágyazott történetnek (Szanatórium c. fejezet) természetesen nem egyszerűen előreutaló jelképi szerepük van. A bécsi bolondokházában tett látogatás majdani önmagával szembesíti: „Az én arckifejezésemet juttatta eszembe a sápadt, szórakozott arc, az enyémet...” Móni pedig ugyanolyan „biztos és befejezett”, mint az elbeszélő Havas Gyula nevű barátja, aki szintén agydaganatban halt meg. Mindkét önparabola kicsinyítve tükrözi vissza a mű egészét. (Móni is kiszolgáltatott ember, akit esetként kezelnek; a szeretetre azonban egészen kivételesen reagál. A hős-elbeszélőnek is ugyanez a gondja mindvégig, különösen a svédországi jelenetekben.) A Móni c. betét - úja Dérczy Péter - „mintegy metaforikus viszonyban áll a teljes művel. Az emberi kiszolgáltatottság, magárahagyottság és a teljesen szétzilálódott értékrend egyetlen konkrét fogódzóját jelenti a regényen belül, s így mintegy szimbolizálja az egész mű értékrendjét, világképét is. Ez a fajta szervezettsége a regénynek biztosítja azt, hogy e töredékek, egésszé nem csiszolt darabok sokkal hitelesebb egészet alkotnak, mint Karinthy egésznek szánt, annak is formált, mégis széthulló prózai alkotásai.”6 Karinthy tehát másféle kohéziót teremt, s ez nemcsak a jól megszervezett motívumrendszerben nyilvánul meg, hanem az olyan példázatos betétekben is, mint a fent említett két részlet. Paul Ricoeur megállapítása szerint a parabolában az egész struktúra metaforahordozó, a jelenetszerű elbeszélés tölti be a metafora funkcióját, s ez az, ami a parabolában metaforikusán működik.7 A Lüktető csillagok c. fejezetben írja Karinthy, hogy van egy belső, rejtett színpad, aminek a függönye mindig leeresztve, s emellett ott van „az én színpadom”. Az Utazás a koponyám körül mintha ennek a belső színpadnak a függönyét lebbentené fel. Az írás célja, itt nem egyszerűen az elmúlt szenvedés rögzítése, hanem önmaga lényének, természetének megértése és újrateremtése. Valószínűleg ezt a jelképes és valóságos újjászületést, a személyiségvesztés korában a személyiség jogainak visszaperlését érzékelhette már a korabeli kritika is. Bálint György írta: „Ha Karinthy nem tett volna egyebet, mint hogy mesterein leírta betegsége keletkezését, fejlődését, a műtét lefolyását és a megzavart testi egyensúly lassú helyreállítását, ez is már önmagában ragyogó irodalmi tény volna. De ebben a könyvében többett ad: a hősies önmegfigyelés csodálatos eposzát.”8 Ezt az önmegfigyelést Karinthy regényében az egyik legrégibb allegorikus szerkezet, az utazás fogja egységbe. Az utazás, amely kifejezi a hős bizonytalanságérzését - nemcsak a világban, hanem önmaga előtt is, hiszen a betegségben identitástudata meggyengül. Tudjuk, a szó szoros értelmében is van egy (skandináviai) utazás, amely a „megváltás” felé vezet. S ha - kimondva-kimondatlanul - Kosztolányi Esti Kornéljára gondolunk, akkor ezen a ponton nem a hasonlóság, hanem a különbözőség miatt kell megállnunk. Az Esti Kornélban ugyanis mindkét részben 533
