Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 4. szám - Szonntág Gábor: Thomas Merton - Misztikus teológus és szemlélődő I.

Bár Thomas Merton egy meggyűlölt világ elől menekülve lett szerzetes, sosem feledkezett meg teljesen a világról, és 27 éven át tartó szerzetesi életútja során vonzalma a világhoz bizonytalan szerelmi viszonnyá fejlődött, a vele együtt járó minden vitával és kibéküléssel. 1941-ben azt mondta, soha többé nem akarja a világot látni, de az 1950-es évek végére újra beszélő viszonyban voltak, és az 1960-as évek derekára már a világ barátja és szerelmese. Amikor 1965-ben apátja végül engedélyezte neki, hogy a kolostort elhagyva a régvágyott remeteségbe költözzön, fogadalmat tett, hogy soha többé nem foglalkozik a kor társadalmi problémáival és megígérte, hogy kizárólag lelki témákról ír, de néhány hét múltával felismerte: lehetetlen elválnia a világtól - és valóban, élete utolsó három éve alatt írja legnagyobb hatású társadalom-kommentárjait.

Egy évvel halála előtt önmagát nonkonformistának és antimodernnek nevezi, aki elkülönült a világtól, sőt az egyháztól is, túl távol él a főútvonaltól, hogy felugorjon az elhaladó divatkonvojok valamelyik kocsijára. Ez az önértékelés kicsit nyers és szigorú, amit bárki tanúsíthat, aki ismeri ,kései” írásait, hiszen az 1960-as években szerzetes létére meglepően jól értette a világot és annak problémáit, bizonyos értelemben társadalomkritikája minőségben felülmúlta sok íróét, különös tekintettel az egyházi írókra, akik azzal büszkélkedtek, hogy igen jártasak világi ügyekben. Igaz, hogy 1968-ban éppolyan kritikus volt a világ irányában, mint 1941-ben, kevés szeretetre méltót és időállót fedezett fel benne az igazságtalansággal és őrülettel szemben, de 1968-ban elmélyült az emberek iránti szeretete, amelynek hatására kritikája a megváltásra irányuló építő gondolatokat is tartalmazott már. Amikor újra a világra vetette tekintetét, amitől egyszer elfordult, világosabban látott bizonyos tendenciákat és eseményeket, mint sok kortársa, akik elejétől fogva figyelték azok alakulását. Ezen tendenciákról és eseményekről - amelyek igen plasztikusan domborodtak ki előtte - írt kommentárjai rendkívül lényeglátók. Személyisége, tíz éves távolléte a világból, és a trappista kolostor ablakából feltáruló különös perspektíva együttesen megragadó kommentárokat eredményezett. Világos és pontos elemzéseinek és következtetéseinek érdemes figyelmet szentelni.

A modern társadalom egyik problémája - amellyel hosszasan foglalkozott - a hidegháború, a kommunista és a szabad világ közti ideológiai, nemzeti és katonai küzdelem volt, a világ biztonságának fenyegetettsége a második világháború után. Kari Marx és kommunista ideológiája az 1950-es évekre óriási hatást tett a világ lakosságának mintegy felére, és úgy tűnhetett, további tömegeket nyerhet meg. Merton, aki rövid ideig maga is félig-meddig kommunista elveket vallott a Columbia Egyetemen, könyvekben, cikkekben és versekben hosszasan kritizálta és értékelte a kommunizmust. Ugyan magát Marxot mentálisan sérültnek és reménytelenül cinikusnak tartotta, mégis zseniálisnak nevezte, akiben a modern idők talán legéleslátóbb gondolkodóját vélte felfedezni. Egyetértett Marx állításával, miszerint a ma emberének legveszélyesebb és leginkább ragályos betegsége a pénztől és a gépektől való abszolút függőség. Különösen támogatta a 19. századi liberalizmust leleplező Marx-i gondolatokat. Merton erről úgy írt, mint a polgári paternalizmus elpuhult humanizmusáról, kegyes doktrínáról, amely megengedte híveinek, hogy megkerüljék a társadalmi igazságosság valóságát.

486