Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 4. szám - Pomogáts Béla: A polgár: eszme, ember, társadalom
megsemmisült, egy megbillent, tótágast álló világrenden belül a polgár teremtett egyensúlyt”. Ennek a Márai által is megálmodott és mitizált polgárságnak egyik legfőbb értéke maga a hagyomány (akár a nemességnek és a parasztságnak); a biztos tulajdonosi állapot és az erre az állapotra alapozott függetlenség, valamint öntudat, amely természetes módon következik abból a „hivatástudatból”, amelyet Max Weber a polgári ethosz leginkább jellegzetes tulajdonságának tekintett. Mindemellett a polgári hagyományhoz szervesen hozzátartozik a műveltség is, amelyet nem szabad összetéveszteni a tájékozottsággal; a polgári műveltség és humán (és humanista) nyugati tradíciókra épül, magába foglalja a filozófia, a történelmi múlt, az irodalom és a művészetek ismeretét, és együtt jár a társasági szokásoknak, az udvariasság hagyományainak, a konyhaművészetnek az ismeretével is. A műveltség ugyanakkor nem pusztán ismeretanyagot jelent, hanem bizonyos szervesebb gondolkodást és kifinomultabb ízlést is. Ezenkívül a polgári ethosz természetes tulajdonsága az elfogulatlanságnak és a mások iránt tanúsított toleranciának az a tradíciója is, amely a megalapozott függetlenségből, a biztos öntudatból és az átélt műveltségből következik. Polgárjelöltek: új magyar polgárosodás A magyar történelem szerencsétlen alakulása, a mindig bekövetkező történelmi kataklizmák éppen ezeket a hagyományokat rombolták le mindig újra, sőt többnyire kifejlődését is megakadályozták. A magyar polgárosodás enélkül a hagyomány nélkül nem tölthette be igazán azt a társadalmi, politikai és kultúrális küldetést sem, amelyet a nyugati polgári fejlődés követelményei eredetileg megjelöltek. Mindazonáltal a magyar polgárosodás, ha töredékesen, ha felemás módon vagy kvázi formában, de a kedvezőtlenebb történelmi periódusokban is haladt tovább és eredményeket hozott. Ilyen periódus volt a Kádár János nevével jelzett korszak utolsó egy-másfél évtizede is, midőn a polgári tulajdon és a polgári mentalitás ügye, igaz, nem jogilag rendezett és nyilvános módon, mégis teret nyert és előre haladt. A „második gazdaság”, az anyagi gyarapodás, a nyugati világgal fenntartott kapcsolatok, a nyugati életmód és civilizáció mintáinak követése ebben az időben egy „kvázi-polgárosodás” megindítója, egyben kerete volt. A rendszer- változás után erőteljesebben újrakezdődő polgárosodás már ennek a Kádár- korszakbeli .kvázi-polgárosodásnak” az alapjaira épülhetett. Nagy kérdés, hogy milyen lesz ez a most szemünk láttára felnövekvő, gazdagodó és a majd hatalomban is mindig bizonnyal anyagi súlyának megfelelően részesedő polgárság. Milyenek lesznek a közeljövő magyar polgárai és milyenek - hogy Takáts Gyula egy korábbi regényének címét kölcsönözzem - a jelen „polgárjelöltjei”. Mert ez az új magyar polgárság még nem a Max Weber-féle polgári „rend”-ből és nem a Márai Sándor-féle klasszikus patrici- usrétegből való, egyelőre nem sokat jelent számára a Max Weber által megjelölt „hivatástudat”. Kevesen tudják, mit tesz polgárnak lenni, polgárként élni, nem ismerik a polgári hagyományokat és értékeket. „Igen - olvasom Takáts Gyula regényében mindezt a keretek és a kiért életformák hiánya 438
