Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 3. szám - MILLECENTENÁRIUMI MELLÉKLETÜNK - Vékony Gábor: A magyar etnogenezis szakaszai II.
A magyar etnogenézis vázlata Nagy és kis népeknek ugyanazt az utat kell bejárniuk, hogy néppé legyenek, közben válhatnak nagyból kis néppé, nevesből névtelenné, régiből újjá, a történelem öregít, de fiatalít is egyben. A néppéválás útját a magyarság nép- péválásán keresztül próbáltuk figyelemmel kísérni, s eközben láthattuk, hogy ez az út nem egyetlen néppéválási folyamatot fed: hiszen néppé vált az uráliak közösségéből elkülönülve az a csoport amely indogermánokkal keveredve eltanulta a földművelést és állattenyésztést, amely jobb zsákmány után kutató kóborokból letelepült s megállapodott lett; néppé vált a finnugoroktól elkülönülve az a közösség, amely a kelet-európai sztyeppe határán lóra szállt, gyümölcsfákat oltott, s kiterjedt kapcsolatain keresztül más népeket olvasztott be; néppé vált az ugorok közül kiszakadt kis csoport, amely a Donyec vidékén szkíta uraitól magának még nevet is vett, s maradékainak egy része e nevet még ma is őrzi, ha e maradékoknak ma már kevés közük is van az egykor így nevezettekhez. A magyar néppéválás az uráli korszaktól tekintve többszörös néppéválást jelent, s ennek végső szakasza, a magyarrá válás, csak a legutóbbi ezredfordulótól számítható. A magyar népi tudat ma sem terjed ki a magyarság egészére, egy, a romániai Moldovában élő csángó magyar magát inkább csak katolikusnak tudja, s nem is annyira nyelve, mint inkább katolikus volta különbözteti meg román környezetétől. Mint minden népnek, alakulása folyamán a magyarság elődeinek is voltak olyan csoportjai, amelyek más népeket gazdagítottak, ezek között lehetnek olyanok, akikről semmit sem tudunk, olyanok, akiknek csak egy sajátos énekstílus őrzi emlékét a Volga vidékén vagy éppen egy-két, a magyar nyelv előzményéből származó szó a Kaukázus hegyei közt lakó oszéteknél. Megfordítva, a magyarság nép- péválásának folyamatában sok olyan, a legkülönbözőbb nyelvű népcsoporttal ismerkedhetünk meg, amely korábbi, más népi tudatát feladva magyarrá lett vagy egyáltalán olyanná, aki résztvett a magyarság néppéválásában. A késeieket vagy az akár most beolvadókat jól ismerjük ezek közül, a régiekről szavak sora vallhat, de jónéhány olyan lehetett, amelynek emlékét csak egykét, ma már fel sem ismerhető, néphez, nyelvhez nem rendelhető jövevényszó őrzi. Néppé lenni kényszer is lehet, de néppé lenni jog is, ahogy a jog a néphez tartozás, minden ember személyes joga. Annak az útnak a megrajzolása, amelyen végighaladva a magyar magyarrá lett, forráshiányos és feltevésekkel terhelt. Arra nem igen számíthatunk, hogy ennek az útnak valamennyi mérföldkövével valaha is megismerkedhetünk, ehhez forrásaink sohasem fognak hozzásegíteni bennünket. A magyar néppéválást takaró ködön át azonban a messzeségben jól sejlik néhány részlet. Ilyen a finnugorság elkülönülése az uráli közösségből, amikor az uráliak egy része, a későbbi finnugorok szoros kapcsolatba kerül egy földműves-állattenyésztő indogermán néppel, s attól eltanulva gazdálkodást és szokást, finnugorrá lesz. Ez, az Oka folyó tágabb környékén lezajlott eseménysor az egyik legjelentősebb történetünk folyamán. Az indogermánokkal való együttélést jelentőségében csak a balti finnség indogermán baltiakkal, vagy a germánokkal való együttéléséhez hasonlíthatjuk, amely nagy közösségre kiterjedően kétnyelvűséget idézett elő, leegyszerűsítve azt is mondhatnánk, hogy a finnugorok indogermanizált uráliak. 403
