Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 3. szám - MILLECENTENÁRIUMI MELLÉKLETÜNK - Vékony Gábor: A magyar etnogenezis szakaszai II.

zott, amelynek egyébként a görögöknél feltűnő szkíta neve is bizonyára finnugor közvetítésű (különben Danaisz lenne), feltehetjük, hogy a Donyec folyó közelében az i. e. 1. évezred közepe táján ősmagyarok laktak. Ugyanerre utal a Don régi nevének, a Szürgisznek Hürgisz változata is, sőt ez egyebek mellett arról vall, hogy az ősmagyarság e vidéket legalább az ugor kor korai szakasza óta ismerte.

A terület víznevei egyebekben is vallanak az itt lakó egykori népekről. A Donyec jobboldali mellékfolyója Harkov környékén az Uda, Udi, Udaj, ugyancsak így nevezik a Dnyeperbe ömlő Szula egyik mellékfolyóját. Ez a név a geto-műsz üde „víz” szóval egyeztethető (albán újé), e balkáni-pontuszi indo- germán népességnek itteni megtelepedéséről pedig éppen az ősmagyarokkal való érintkezéséből tudunk (s valószínűleg velük hozhatók kapcsolatba a Dnyeszter felső folyása mentéről ide, a budinok földjére települt neurok). Településtörténeti vallomása van a Dnyeper baloldali mellékfolyója, a Pszjol folyó nevének is (1111: Pszel, 12. sz.: Peszel, Psziol stb), amely az északnyugatkaukázusi nyelvek (abház, abazg stb) pszi „víz” szavát, valamint a zűrjén joly „patak” szót őrzi (az északkelet-kaukázusi elem másodlagos a víznévben). A terület földrajzi névanyaga tehát ősmagyar, őspermi és geto-műsz népcsoportok ittlakásáról vall, ez nagyjában megfelel annak a képnek, amely régészeti anyag alapján is megrajzolható.

Az ősmagyarságnak az iráni nyelvű népekkel való érintkezése azt követően folyamatos marad, de szorosabbá csak akkor válik, amikortól kezdve Közép-Azsiából az i. sz. 1. század közepét követő időszakban az alánok kiterjesztik a hatalmukat a Don folyó vidékéig. Az ősmagyarban jelentős számú alán jövevényszóval számolhatunk, ezek az i. sz. 2-3. századtól kezdődően kerültek nyelvünkbe {egész, ezer, fizet, méreg, verem, vért). Ugyanebben az időben távolabbi iráni hatások is érték a magyarság elődeit (vásár). Az alánokkal való érintkezés következtében azonban az ősmagyar nyelvből is kerültek át az alán nyelvbe magyar szavak: agyar, ezüst, kert, keszeg, részeg, tölgy, sőt a magyarból még egy iráni jövevényszó is átkerült az alánok nyelvébe, a nemez (őszét nimet). Mivel az alánok a hunoktól elszenvedett vereség, i. sz. 370 után három részre szakadnak, s elszakadt csoportjaik a Kaukázus előterébe (majd a Kaukázus hegyei közé), a Volga-kanyar vidékére és a Duna mentére (illetőleg a Kárpát-medencébe) húzódnak, ezek a szókészletben megmutatkozó kapcsolatok az i. sz. 1. század után és i. sz. 370 előtti szoros érintkezésről tanúskodnak^ (az egyik alán csoporttal való kapcsolata a magyarságnak egészen az Árpád-korig megmarad). Ez az érintkezés kiterjedt a családi kapcsolatokra is {özvegy), aminek kulturális vonatkozásban tulajdoníthatunk nagy jelentőséget, a két különböző nép kultúrájában több közös vonással kell számolnunk. A későbbi, már az ősmagyar kor kései szakaszára, tehát az i. sz. 5. századot követő időszakra, sőt az Árpád-korra tehető alán jövevényszavak pedig arról tanúskodnak, hogy a magyarság az i. sz. 4. század vége után huzamos időn keresztül együtt él a három alán csoport valamelyikével (illetőleg valószínűleg mindhárom alán csoport esetében számolhatunk ezzel). E jövevényszavak az asszony, gazdag, híd, üstök, üveg, zöld, amelyek közül a zöld legfeljebb i. sz. 1 000 körüli átvétel lehet, az asszony szó pedig első említésekor (a Halotti Beszédben) vegyes hangrendűsége miatt még eléggé új átvételre mutat.

390