Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 3. szám - N. Sz. Trubeckoj: Az összeurázsiai nacionalizmus
polgárának nemcsak annak kell tudatában lennie, hogy valamilyen néphez (vagy valamilyen nép valamely változatához) tartozik, hanem annak is, hogy ez a nép maga is az eurázsiai nemzethez tartozik. És ennek az állampolgárnak a nemzeti büszkesége mind az egyik, mind a másik tudatban kielégülést kell, hogy leljen. Ennek megfelelően az összes ilyen nép nacionalizmusát táplálni kell: az összeurázsiai nacionalizmusnak mintegy Eurázsia összes népének nacionalizmusát kell kiszélesítenie az összes egyedi nacionalizmust egységes egésszé gyúrva. VI. Eurázsia népei között mindig is léteztek és könnyen meggyökeresedtek bizonyos baráti viszonyok, amelyek tudatalatti vonzalmakon és szimpátián alapultak (míg az ellentétes esetek, vagyis a tudatalatti taszítás és antipátia esetei az eurázsiai népek között igen ritkán fordulnak elő). Ezek a tudalatti érzelmek persze nem elegendőek. Az Eurázsia népei között fennálló testvériségnek tudatos ténnyé kell válnia. Minden eurázsiai népnek, midőn önmagának tudatára ébred, elsősorban úgy kell önmaga tudatára ébrednie, mint e testvériség egy tagjának, amely ebben a testvériségben meghatározott helyet foglal el. És az eurázsiai népek testvériségéhez való tartozás minden ilyen nép számára erősebb és világosabb kell, hogy legyen, mint bármilyen más népcsoporthoz való tartozásának tudata. Hiszen különféle egyedi jegyek sora alapján az eurázsiai népek bármely, nem tisztán eurázsiai népcsoporthoz is tartozhatnak: így az oroszok nyelvi jegyeik alapján a szláv népek csoportjába, a tatárok, a csuvasok, cseremiszek és mások az úgynevezett „turáni” népek közé, a tatárok, baskírok, szartok és megint mások vallási jegyeik alapján a muzulmán népek családjába tartoznak. De ezeknek a kapcsolatoknak az említett népek számára kevésbé erőseknek és kevésbé világosaknak kell lenniök, mint azoknak a kötelékeknek, amelyek őket az eurázsiai népek családjához fűzi: sem a pánszlávizmus az oroszok számára, sem a pánturanizmus az eurázsiai turáni népek számára, sem pedig a pánizlamizmus nem lehet elsőrendű, csakis az euraziatizmus. Mert ezek a „pán-izmusok” mind fokozzák az egyes népek nacionalizmusának centrifugális erejét; az adott nép valamiféle más népekkel való egyoldalú kapcsolatát csak bizonyos jegyek csoportja alapján emelik ki, és ezért nem alkalmasak arra, hogy e népekből bármiféle reális és élő soknemzetiségű nemzetet alkossanak. Az eurázsiai testvériségben ugyanis a népek nem ilyen vagy amolyan egyoldalú jegycsoport, hanem történelmi sorsuk közössége1 alapján kapcsolódnak egymáshoz. Eurázsia földrajzi, gazdasági és történeti egész. Az eurázsiai népek sorsa át- meg átszövi egymást, egyetlen hatalmas szilárd bogot alkot, amelyet nem lehet többé kibogozni, úgyhogy egy népnek ezen egységtől való elszakítása csak természetfeletti, mesterséges erőszak révén lehetséges, és egészen bizonyosan kínszenvedést szül majd. Semmi hasonlót nem mondhatunk azokról a népcsoportokról, amelyek a pánszlávizmus, pánturanizmus vagy pánizlamizmus fogalomkörébe tartoznak: az említett csoportok egyikét sem köti össze ilyen mértékben a hozzá tartozó népek történelmi 2 Lásd K. A. Csheidze herceg cikkét a Jevrazijszkaja Hronyika 4. számában 370