Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 3. szám - Wiktor Woroszylski: Új pánmongolizmus?
Az ötvenes évek végén, a hatvanas évek elején, vagyis mintegy negyedszázaddal ezelőtt lépett be az irodalmi életbe a Szovjetunió különböző nem szláv népeiből származó költők és prózaírók népes csoportja. Ezek a szerzők tökéletesen asszimilálták az orosz kultúrát, ismerik a finomságait, oroszul írnak, a tudatuk mégis különböző, elkülönülnek szláv kortársaiktól, megszólal bennük a jellegzetes hang: „Keletiek, szkíták vagyunk, igen” és ez már nem a metaforikus Ázsia, szilárd talaj a lábuk alatt, a csődör sem metafora, pszichológiai valóság a hős számára, a világhoz való ösztönös viszonyának része, élő. Ez persze nem jelenti azt, hogy e szerzőktől idegen a metaforák világa vagy csak annyit jelent, hogy képi gondolkodásuk magasabb, eszmei- intellektuális szintje az ázsiai talajból nőtt ki; mikor a kazah Szulejmanov egyik prózában írt költői művében azonosítja az Ázsia-hazát (nem a kiagyalt Eurázsiát) az Oroszország-hazával, nem vesz magára ferde szemű álarcot... Fedetlen arcát Oroszország felé fordítva büszkén mondja: „Szabad embereim elfogadták a szavaimat. Az én szavammal kiáltasz a lovadnak. Városaidat Szamarának és Szaratovnak neveztem. Arbatodat - kocsiútnak. A férfiakat megajándékoztam a hurrá csatakiáltással”. Oroszoszág c. prózaverse különféle érzelmek, emlékek, reflexiók bonyolult szövevénye; töredék egy olyan ember tudatából, aki egyszerre ázsiai és orosz, a sztyeppéi nomádok és Puskin utóda. Az „új pánmongolizmus” irodalma nem egyéb, mint ez a bonyolult szövevény, azért jöhetett létre, mert színre lépett az ilyen érzelmű emberek nemzedéke vagy csoportja. Honnan és miért jöttek ezek a szerzők, milyen tulajdonságaik vannak? A kiindulópont nyilvánvalóan az, amiről az imént volt szó: bekerülnek az orosz irodalomba azok az emberek, akik tudatukban ázsiaiak is és oroszok is. Ázsiaiakká teszi őket az ősi hagyomány, amelyet változatlanul tisztelnek, sajátos fogalmaik, erkölcsi elveik és az ősi vallás maradványai; ugyanígy az ázsiai természet, az állatok, a hatalmas pusztaságok iránti vonzalom; az ázsiai szenvedélyek és az önmérséklet. Oroszokká teszik őket a közelmúltban rájuk rakódott kulturális rétegek és mindenekelőtt a sorsközösség, Oroszország hadjáratai, a közös áldozat, mostani létük és az Oroszország elképzelt jövőjében való részvétel. Ezeket az embereket társadalmuk legújabbkori története formálta: az elmúlt évtizedek katasztrófái és döntő változásai, a kulturális átalakulás, a művelődés és a nevelés fejlődése, a tömegkommunikációs eszközök, az orosz irodalommal és a vele járó írói lét normáival való meg- barátkozás; különböző ingerek, az intenzív oroszosítás és.az elutasítás reflexe egyaránt hatott rájuk. Az ingerre való reakció az orosz irodalmon belüli kulturális ellenállás formáját is ölthette. (Carrére d’Encausse szerint néhány köztársaság önkéntes nyelvi oroszosodása a társadalmi élet mélyebb, fenyegetőbb oroszosítása elleni védekezés. Ezzel akarják elérni, hogy a közigazgatásban és az iparban ne kívülről jött emberek, hanem helybeliek töltsék be az orosz nyelvtudáshoz kötött állásokat. Elképzelhető, hogy van valami hasonlóság e jelenség és a szóbanforgó irodalmi folyamat között.) Végül hatott rájuk apáik, rokonaik sorsa, amely az egész ország történetétől függött; Szulejmanov verseiben is rengeteg utalást találhatunk erre. Mindez, mint mondottuk, rendkívül bonyolult, pszichológiailag és kulturálisan egyaránt. Mellőzve a durvább késztetéseket, mindez túl bonyolult ahhoz, hogy az effajta problematikára kevésbé felkészült keleti nyelveken ki lehessen fejezni, ugyanakkor 346
