Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 3. szám - Wiktor Woroszylski: Új pánmongolizmus?
Hasonló ambivalencia kíséri a jövőben is a „pánmongolizmust”, néha két ellentétes irányzatra szakad: egyes szerzőknél túlsúlyra jut a félelem és az iszonyat, másoknál pedig a belenyugvás és a tökéletes, mint látni fogjuk, azonosulás az előérzetekből kibontakozó „invázióval”. Georges Nivát Vers la fm du mythe russe (Lausanne, L’Age d’Homme, 1982) c. könyve pánmon- golizmusról írt fejezetében főként az első' változattal foglalkozik, ez az irányzat valamivel korábbi Szolovjovnál, hiszen a kutató előzményeit már Gogolnál megfigyeli a Szörnyű bosszú varázslójában és Az arckép ördögi uzsorásában; mindkettőben a gonosz testesül meg, fel vannak ruházva azzal a borzalmas hatalommal, hogy észrevétlen behatolhatnak az orosz lélekbe és nem véletlenül ázsiaiak a vonásaik és a viseletűk. „Megfigyelhetjük benne - szögezi le Nivát - a szimbolizmus irodalmából ismert mongol prototípusát”. Az 1904-1905-ös orosz-japán háború után a szimbolista Merezskovszkij számára a „sárga veszedelem” és Oroszország iszonyattal várt „kínaivá változtatása” elűzhetetlen kényszerképzetté válik: ,A sárga veszedelem nem rajtunk kívül, hanem bennünk van, nem Kína közeledik felénk, mi közeledünk Kínához. Még fehér az arcunk, de fehér bőrünk alatt már nem a sűrű, bíborszín ősi álja vér folyik, hanem az egyre ritkább „sárga” vér, a mongolok vére”. Merezskovszky metaforája Andrej Belijnél érzéki képek, helyzetek sokaságává alakul át, Pétervár (1912—14) c. regényében a főhős vére „valóban” sárga és „milliónyi mongol vérsejtet” sodor, hiszen Aleuhovék ősei kirgizek, sőt... tibeti lámák voltak. Az egymással szemben álló apa és fiú (a reakciós szenátor és a forradalmár terrorista) ugyanazt a pusztító küldetést teljesíti: egyikük kezében megkövül az árja világ, másikuk kezében széthullik... Az egész regény rikítóan sárga: sárga ködök, a Néva sárga hullámai, a sárga autólámpák, a szenátor sárga háza, sárga folt a tapétán, sárga fénykör övezi a terroristát rémítő kísérte tét... Ez nem a véletlen műve, Gogolról írt értekezésében Belij rámutat arra, hogy a nagy előd műveiben a gonosz körül kialakuló atmoszféra és a más színeket kiszorító sárga között összefüggés van. Alekszandr Biok is hasonlóan drámainak látta a helyzetet, mint Merezs- kovszkij és Belij. Kulikovó mezején (1908) c. poémáját a tatárokkal vívott nagy csatának szentelte, a műben Oroszország egész története, múltja és jövője is a sztyeppéi lovasokkal vívott szüntelen harcként jelenik meg a költő előtt: Jlarc, harc! Nyugalmat a vérben, a porban csak álom ad. Száguld a sztyeppel kanca, letiporja az árvalányhajat” (Lator László fordítása) 1911. november 14-én a következőket jegyezte fel naplójában: „... csak fecsegünk a sárga veszedelemről, mikor Kína itt van már köztünk. A feltartóztathatatlan erő sárgára festi az árják bíborszín vérét... Csak egy lépés választ el Európa tényleges bekebelezésétől. Látszólag az is békés és gyengéd lesz. Az élelmes japán baba az árja vállára teszi a kezét, barátságtalan, eleven fekete szemével kíváncsian néz az egykori árja ólomszín szemébe.” 1917 novembere után az orosz írók pánmongol félelmei ambivalensek lesznek, Borisz Pilnyak prózájában például ugyanúgy rikít a sárga szín, mint 342
