Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 3. szám - Kovács István: A "Felföld tátija" avagy Dembinski altábornagy működése Felső-Magyarországon
erődrendszerből kiindulva és arra támaszkodva útját állja az előrenyomuló osztrák főhadseregnek. Ezalatt Dembinski hadseregének kisebb egységei az orosz csapatok mozgását kísérik figyelemmel, míg a derékhad állandó kapcsolatot teremt a Duna bal partján felvonuló II. és III. hadtesttel. Az így támadt seregláncolat feladata az ellenség figyelése és a főhadsereg fedezése mindaddig, míg az kellőképpen megerősödve támadásba mehet át. Klapka, mindennel számolva, Vácot vagy Miskolcot jelölte meg a visszavonulás irányául. Dembinski május 23-tól 24-re virradó éjjel a bártfai főhadiszálláson kapta kézhez a tervezetet. Másnap este válaszolt rá Kossuthnak, levelének első fogalmazványa megtalálható Budapesten, a Magyar Országos Levéltárban őrzött gazdag irathagyatékban. Első mondata: „Mindennek van határa, az én türelmemnek is...” Kapkodó értékelésének összefoglaló bevezetője: „Ez a terv nagyon rossz...” Nem tagadhatjuk meg tőle azt a jogot, hogy így értékelje. Dembinski az elmélet síkján, a térkép fölé hajolva minden bizonnyal jobb hadvezér volt, mint gyakorlatban. Az a baj, hogy Klapka elgondolásának megítélésénél eleve az indulat vezérelte s pontosan az ellenkezőjét látta jónak, mint amit a tervből kiolvasott. A hadügyminiszterhelyettes Komárom környékén javasolta összevonni a hadsereget, Dembinski az ország ellenkező szegletében, a Tiszántúlon. Klapka a főhadsereggel akarta egyesíteni az északi hadsereget, Dembinski az erdélyi hadtesttel... A valóságban Klapka tervének több fontos eleme iránymutatóul szolgált a júniusi Komárom környéki hadműveletekben, míg a Szeged környéki koncentráció tervében Dembinski május 24-i elgondolásai jutottak érvényre. A két tervvázlatot nem ártott volna már ekkor megvitatni. így talán elkerülhető lett volna a június végi kapkodás, amely annyira megbomlasztotta a katonai és a politikai vezetést. Dembinski azonban erre elméletileg sem adott lehetőséget. Sajátos módon oldotta meg azt a helyzetet, amibe pillanatok alatt belehajszolta magát. Azt írta Kossuthnak: lelkiismerete tiltakozik ellene, hogy a rossz terv jegyében fogant parancsoknak alávesse magát, ezért ismételten azzal a kéréssel fordult hozzá, hogy a szolgálat alól mentse fel, és lehetősége szerint segítse őt abban, hogy Törökországon át Franciaországba mehessen. A szokásosnál is kapkodóbb, nehezen olvasható íráson, a félbehagyott és alá nem írt levél küllemén is látszik, hogy fogalmazóján teljesen elhatalmasodott a gutaütéses indulat. E vértolulásos órában küldte el a lemondásával hitelesített levelet Kossuthnak. De alig vágtatott el a futár, máris megbánta... - az utolsó mondatot. Kossuth azonban komolyan vette; bizonyítja ezt az is, hogy nyomban tájékoztatta róla Görgeit! Május 26-án kelt levelében a következőket úja neki: „Ide mellékelve átteszem a Hadügyminiszter Úrnak a Dembinski altábornagytól érkezett tudósítást s lemondási levelét. Szíveskedjék Miniszter úr Klapka tábornok úrral közölni, a teendőkről is határozni, s arról a véleményét velem tudatni, ha vajon ezen lemondást elfogadja-e? vagy se. Ha elfogadhatónak vélik tábornok urak, úgy én helyette vagy Wysöckit, ki már ott van, vagy Desewffy tábornokot vélem alkalmazni...” Klapka, Kossuth tájékoztatása nyomán, május 29-én reagált Dembinski lemondására, amely végeredményben az ő haditerve bírálatának következménye volt. Dembinski iránti nagyvonalúságát, mi több, tiszteletét tanúsítják azok a sorok, amelyeket ezzel kapcsolatban válaszul írt Kossuth331
