Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 3. szám - Kovács István: A "Felföld tátija" avagy Dembinski altábornagy működése Felső-Magyarországon
határozott fellépésével kiverte Eperjesről Bloudek őrnagy mintegy 1 500 embert számláló osztrák katonából és szlovák népfelkelőiről álló helyőrségét. A város bevételének volt egy komikus mozzanata is. Az utolsóként bevonuló magyar csapatot a városháza tornyából osztráknak nézték, s biztos, ami biztos alapon kitűzték a császári zászlót is. Beniczky kénytelen volt a valóságos helyzetre rádöbbenteni a városatyákat, megfenyegetve őket, ha az ellenséges zászlót azonnal be nem vonják, szétlöveti a tornyot. Ez az újabb diadal, sajátos módon, megrontotta Beniczky és Kossuth kapcsolatát, s kis híján aláásta a „losonci hős” további katonai karrierjét. Beniczky ugyanis győzelmi jelentésében azt is aláhúzta, hogy a város bevétele során lőszerkészlete elfogyott, s ha támadás érné, kénytelen lenne harc nélkül kiüríteni Eperjest. Nyilván tudott azokról az előkészületekről, amelyeket Anton von Vogel tábornok tett, hogy a galíciai hadtest egyik hadosztályával Duklánál benyomuljon Magyarországra. Értesültek róla az osztrák zászlót minden eshetőségre készen tartó városatyák is. Rövidesen kitűzhették, anélkül, hogy azt Beniczky megtorolhatta volna. Vogel hadosztályának elővédje ugyanis szinte Eperjes felszabadításával egyidőben átlépte a Duklai hágót, s Beniczky április 9-én éjjel puskalövés nélkül feladta a várost, és Kassa közelébe, Lemesig húzódott vissza. Innen is azt jelentette, hogy ha Vogel 4-5000 embert számláló hadosztálya részéről támadás érné, kellő erősítés és utánpótlás híján Kassát is kénytelen lesz feladni. Báró Luzsénszky Pál kormánybiztos azt írta Kossuthnak, hogy ennek megakadályozására, „...küldjenek katonát, ágyút, pénzt...”. A Habsburg-ház trónfosztására készülő Kossuthot Beniczky kényszerű visszavonulása Pulszky Sándor decemberi futására emlékeztette, s a kassai vereség eshetőségének kettős rémképétől megbabonázva tett szemrehányást az egy héttel azelőtt még általa is ünnepelt hősnek. A legrosszabbra számítva az is megfordult a fejében, hogy az osztrákok ismét bevonulnak Miskolcra, s azzal Debrecen is veszélybe kerül. Ezért erőltette, hogy minél előbb álljon ellen Vogelnek: ne vonuljon vissza. Beniczky azonban ehhez legfeljebb csak papíron rendelkezett kellő erővel, s a Vogel közeledéséről keringő rémhírekkel végképp nem tudott mit kezdeni. Néhányszor összecsapott Vogél hadosztályának portyázó előőrseivel, majd visszahúzódott Kassára. Úgy látszik, Kassa elátkozott hely lett a honvédsereg számára; olyan, ahol csak kudarc érheti. Szerencsére, az ellenség ennek nem volt tudatában. Ha csak fele annyi elszántság van benne, mint Schlik hadtestében volt, valóban követi Beniczkyt, s akkor puskalövés nélkül bevonulhat a „Felföld fővárosába”. Elegendő volt ugyanis közeledésének puszta rémhíre, s a losonci hős - április 15-én - megkezdte Kassa kiürítését. A diadalmas tavaszi hadjárat első győzelmei nemcsak Schlik babérjait tépázták meg, hanem az egyébként határozatlan Vogelt is még inkább elbizonytalanítottak... Estére kiderült, az ellenségnek híre-hamva. A honvédcsapatok ismét elfoglalhatták eredeti állásaikat. E fordulatnak az újbóli meghódolásra készülő város polgárai annyira megörültek, hogy egy hordó bort ajándékoztak a kassai hidat őriző csapatnak, Beniczky pedig cigányzenészeket küldött oda. Húsvét vasárnap volt. Illett méltó módon megünnepelni a Feltámadást. Alaposan megünnepelték. A tánc, 317
