Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 2. szám - Mórocz Zsolt: A hely szelleme és a szellem helye (esszé)
Ne siess, ne siess uram, szent István király, Az én halálomra. Én sem vagyok vadlövő vadad, Hanem én is vagyok az Atyaistentől Hozzád követ. Hej, regülejtem, regülejtem! Homlokomon vagyon fölkelő fényes nap, Oldalamon vagyon árdeli szép hold, Jobb vesémen vannak az égi csillagok. Hej, regülejtem, regülejtem! Szarvam vagyon, ezer vagyon, Szarvam helyin vannak százezer szövetnek, Gyújtatlan gyulladnak, oltatlan alusznak. Hej regülejtem regülejtem.” Azt Györffy György is elismeri, hogy István király az országban „szerte kóborló énekmondókat és igriceket összetelepítette”, de úgy véli, a regösénekben szereplő „szent István király” István diakónussal, a protomartírral azonos, akit Jeruzsálemben köveztek halálra, és az evangélisták kortársa volt. A kérdést majd eldöntik a szakemberek, mi maradjunk még rövid ideig Dozma- ton. A regösének, mai ránk maradt formájában termékenységvarázslat, de összefüggésben van a fény, a nap születésével. Visszatérő refrénje - hej regülejtem - finnugor eredetű, etimológiailag rokonságot mutat a sámán (a táltos) révülő dalával. Hogy a múlt miféle mélységei felé kavarog, azt a helyi régész -Bakay Kornél - igyekezett bebizonyítani. A regöléshez három vasi faluban - Pósfán, Bozzaiban és Kenézen - úgynevezett láncos botot használtak. A szerző felteszi, hogy ezeknek a botoknak hajdani elődje a szkíta sámánok csörgősbotja lehetett. Ezeken a botokon kettős hangolású bronzcsörgők voltak, amik szerepet játszhattak a sámán révülésében, átváltozásában. Acsodafiúszarvas ezer ága-boga nehezen kibogozható, elégedjünk meg itt most annyival, hogy - talán váratlanul - Heideggert idézzük. Azt mondja: valaminek az eredete nem más, mint lényegének a származása. Rigmusok, átváltozás, varázslat: a költészet forrásvidékén járunk, az őseredetnél, ahonnan a műfaj származását és lényegét vette. Ide tér majd vissza a magyar költészet legpogányabb, legnagyobb varázslója: Weöres Sándor. Ám addig hosszú még az út. A kereszténység uniformizálta a szellemet. A pogány hagyományok megfosztva szakrális jelentésüktől tovább éltek ugyan a zárt közösségekben, de legföljebb „Folklór” szerepük maradt. Valódi identitásépítő erejüket elveszítették. Ma azonban, amikor nem pusztán az etnikai, hanem - Havel szavával élve - az emberi identitás került veszélybe, szomorú látni az eltűnésüket. A kultúra gazdagságát a civilizáció silánysága váltja föl. A regösénekekben éppen a fordítottja történik annak, ami a bezdézi tarsolylemezen látható. Ott az életfából szervesen nő ki a kereszt, itt az új hit pusztítja a régit. A közhely ismert: megmaradásuk volt a tét. A keresztény századok mély hallgatással kezdődnek. Pompás építkezések, Ják, Pórdömölk, Vasvár, Pápóc, szinte felsorolhatatlan. A csempeszkopácsi 241
