Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 1. szám - Alföldy Jenő: A lakótelep és élővilága - Csanádi Imre három verse

stílusa forradalmian új a finomkodó nemesi-polgári ízlés korában. „Pórias” témái, figurái is újszerűek - a betyár, a juhász, a kocsmárosné, a négyökrös szekér, a szamár, a tyúk is a szemléletváltozás megannyi jelzése. Babits is tudatosan választ olyan költői tárgyat, amelyet a lírikusok azelőtt gondosan elkerültek: ő is a műfaj lehetőségeit s a lírai élménykört kívánja tágítani. A világosság udvara című verse a nagyvárosi bérházaknak azt az elkülönített kis udvarféleségét úja le, amelynek szűkre mért ablakai a mellékhelyiségek szellőztetésére és megvilágítására szolgálnak. A pormacskás, szeméttel, vakolattörmelékkel borított épületzugról írt mű valósággal tüntet a tárgyával. Érezteti Babits, hogy a világon semmi sem szép vagy rút önmagában, viszont a művészi megformálás által bármi esztétikumot hordozó objektummá varázsolható. A Nyugat-líra e nagy példaadása nélkül Csanádi aligha írhatta volna meg a műveit. 0 azonban már más alapon közelít az alantas tárgyhoz. Arra figyelmeztet, ami a koszos zugolyt világvárosi méretűvé növelte, és már mindnyájunk életét veszélyezteti: a környezet romlására. Ez pedig egy ambivalens, tékozlóan szegény, torz változatban megjelenő fogyasztói mentalitás okozza, amely kíméletlenül bánik az életet adó földdel, vízzel, levegővel, a növényzettel, az állatokkal, az egész természettel. Ebben az eszmében találkozik a három vers a Verses állatvilág ciklusával.

Csanádi megkülönböztető tulajdonságai közt általában elismerik a formaművészetet, a megformálás fokozhatatlan műgondját és a makulátlan magyar nyelvezetét. Kevésbé veszik észre, mennyire felelős a szaváért: legfőbb művészi kérdései közé tartozik, hogy miről érdemes és miről lehet beszélni. Világa nem azért körülhatárolt, mert korlátozott az igényeiben, ellenkezőleg, azért, mert roppant igényes. Nemcsak tematikáját, hanem stílusát is ez határozza meg: realizmusa pontosságigényéből, tárgyszerűségéből, az igazmondás iránti felelősségtudatából fakad. Arról ír csak, amihez érzelmileg köze van, amiről minden lényegesnek tartott részletet tud, amiről megbízható értesülése van, aminek okát és következményét nem borítja homály. Ha Babits a rút dolgok ontológiáját fedezte föl A világosság udvarában, majd később az esztétikumot, a szépséget látta meg A csengetyűsfiúban - a szeméthordó cselédek és a görög vízhordó fiúk, lányok mozdulata, a szemetesedény meg az antik urnák közti analógiában -, akkor Csanádi nagy leleménye, hogy a nagyszabású lakótelepi építkezés hulladékhegyeiben észreveszi a tragikumot, a végzetet, valahogy úgy, hogy Weöres figyelmeztet a „ganajkor”, a „trágyaözön” eljövetelére A teljesség felé című jövendölésében. („Aki az egész földgolyóból pöcegödröt csinált, most belefullad”.) A maga realisztikusabb, mértéktartóbb és az abszurditásból idegenkedő módján Csanádi se mond mást: jelentést ad arról, hogy miként is állunk ezzel pillanatnyilag, és nem sokkal vigasztalóbb a kép, amely verseiből elénk tárul, csak a távlat szűkebb. O nem egy próféta, nem is egy prédikátor, hanem egy szociográfus vagy egy riporter módján beszél környezetéről. (A próféta idegen tőle; a prédikátor az ő költészetében is megjelenik, de csak mint a magyar történelem egy meghatározó korszakának, az őskereszténységnek vagy reformációnak a hőse - lásd (Dániel, Egy hajdani templomra, Bornemisza.)

Új lakáshoz jutni egyébként nagy élmény, és ezekben a verseiben a megmérgezett örömről van szó. A fészekrakás örömének lírai kifejezése szép hagyományokra tekint vissza. Szabó Lőrinc szinte ujjong, amikor negyven155