Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 1. szám - Alföldy Jenő: A lakótelep és élővilága - Csanádi Imre három verse

mint legfőbb mestereié - például Illyésé. De autentikusságát nem is érheti gáncs; anyagának - sok, nagyobb visszhangot keltó' kortársától eltérően - mindig tökéletesen a birtokában van, nemcsak ismereteire, hanem érzelmeinek tisztázottságára tekintve is.

A három kései, szociográfikus ihletésű költemény nem áll előzmények nélkül. Kontemplálódó természete megmutatkozik régebbi lakóhelyverseiben is, Zámolyon, Fehérváron az albérletben és a laktanyában, a különböző katonai állomáshelyeken, majd Ukrajnában, a fogolytáborban, hazatérése után megint a szülőföldjén, végül különböző budapesti lakóhelyein, az otthonteremtés megújuló kísérleteinek színterein.

Csanádi ötvenévesen költözik be új lakásába a Fehér utcai lakótelep egyik tízemeletes tömbjében, amelynek monstruózussága, sivársága, a telep többi szalagházával való, falanxterszerű egyformasága jellemző a hatvanas-hetvenes évek paneles házgyári stílusára. A Rákos homokján az új lakás és a környék szemrevételezése. A Hervadó liget a lakótelepi házak közti területet írja le („Varga Gyula András park”) A Zuglói búbospacsirták a parkban fölfedezett madarak megfigyelése. A régebbi városi tájversek közül a Himnusz a negyedik emeleten mondható ezek előzményének; abban jelenik meg a pesti kőrengeteg; ott még - ha iróniába átjátszva is - himnikusan köszönti az új nap reggelét. A „tar kéményvegetáció” meg a körülállványozott kőtorony nem éppen esztétikus része az elétáruló panorámának, de a megéledő udvar, utca nyüzsgése az ellenszenves lármával együtt is elevenen, itt-ott vidám színekkel tarkáll („Loholnak táskás kisfiúk, / pihent asszony-nép pörre gyújt, / szőnyegen durrog poroló, / kanári vijjog részegen”). A természet itt is nevetséges töredéke, maradéka csupán annak a gazdagságnak, amelyet egykor Zámoly-kömyéki szőlődombok vagy a Császár-tó környékén szemlélhetett („satnya leándercsemeték / zöld nyelven koldul fényt a ház”).

A Zuglói búbospacsirtáknak sokkal több irányú előzménye van. Elfoglalhatná helyét a Verses állatvilág ciklusban is, hiszen az énekesmadarakról adott, zsánerszerű leírás harmonikusan simulhatna a többi állatos vers közé. Az említett cikluson kívül még sok versében gyönyörködik Csanádi a nagyvárosi madarakban. Ilyen például a Gerle a gesztenyefán (1942), az Őszi madár (1955), a Pesti verebek (1952), a Körúti galamb (1960) vagy a Nagyvárosi madarak (1961). A madarak jelentik neki a szabadságot, szépséget. Röptűket követheti a legszűkebb udvarokban, sikátorokban is, és szemlélheti a természet végtelenségét, ha nem máshogy, egy darabka égbolt kékségével, Napjával, felhőjével. Az új lakótelepen a magasházak szurdékai közé rekedt falusi származék számára először is az égbolt jelenti a természetet: „Bámulhatok/keletre táruló ablakomból / határtalan eget, / mélázhatok ötletes színjátékain, / zivatarok villám-ostora / csörög-csattog ágasbogasan” (Rákos homokján).

Csanádi táj- és természetszemlélete azokra a tudományos emberekre emlékeztet, akik olykor „költőibb” - mert pontosabb - szavakat találnak a dolgokra, mint a teremtett világra csupán rácsodálkozni képes poéták. (Van is néhány szép sora Herman Ottóról, a természetbúvárról, épp a nyelv gazdagságában gyönyörködő Hozzáöcsémlett.) Az új lakásban szemlélődve, az élet- körülményeket fölmérve, figyelme egyre inkább a panelházak közti térség flórája-faunája felé fordul. A törmelékhalmokon vadon tenyésző növények, majd az új lakótelepre tévedt - vagy onnét el nem riadt - búbospacsirták és

152