Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 11-12. szám - MELLÉKLET - Írottkő Stúdió
VERS XIII LÁNG ZSUZSA ANGELA Szellemidézés Hiszem, hogy látsz odaföntről, csöndben figyelsz, látom aggódó szürke szemed, egy ősz hajtincs a homlokodba hull, szólásra nyitod szád, s titkod boldogan megosztanád velem, de nem szólhatsz - tán elűznek, vagy gonosz manók ellopják a hangod - de én érzem, hogy nézel, közben csontos, öreg kezeddel elhessegetsz egy zsenge felhőt, velem sírsz, velem nevetsz, itthagyni még nem tudsz, és szólnál még hozzám, hiszen akkor messze voltam, csak sápadtan könnyű tested láttam a ravatalon, időnk nem volt elég, de a múltkor rámnevettél az égből, és akkor még féltem, mert nem értettelek, de most már tudom, hogy lelked maga a szeretet, hatalmas és erős, szenvedéseink által halhatatlan, bölcsességed által titokzatos, hitem által valóságos, testet öltött szerelem, Ámen. csengettyűk, hajtűk, oszlopszentek nem tudok írni csak gondolni dolgokra cifra mintákat rajzolni vilag-ablakomra képeket látok sokat szépet gyönyörűt elmondani nem tudom de látnotok kéne mi minden van itt kis virágok jegeces csengettyűk pirinyó halottsiratok zenélő hajtűk oszlopszenteket körültakarító vidám önfeledt személyzet a csúfat azt is észre kell venni megnézni átrendezni végighúzni ujjamat a récékén kisimítani homlokom szétnézni mi van odabenn az agy-páncél mögött alatt fölött hintik-e a rózsaszirmokat a komor felhők előtt felkelt-e keleten agyam napja a lila bogyó mi agyonnyomja álmaim elektromosan töltött szent ostya elolvad néha s halottaiból föltámada visszatér néha fordul egyet odébbgurul elcsörtet balra s diadalittasan szétpukkan kicsi ionizált szulfamidokra Valaki mondja-e, mi történik, van-e narrátora eme szomorú világnak, s van-e szó, mi rímel a halálra?
