Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 11-12. szám - MELLÉKLET - Írottkő Stúdió

KÉPZŐMŰVÉSZÉT II * PETE GYÖRGY A kibontakozás útján EGY SZOMBATHELYI FESTŐTEHETSÉG LINZBŐL Pócza Lilla nem ismeretlen a képző­művészeteket kedvelők körében. Nem­régiben volt kiállítása a ARTS Galery- ben. írtak is róla néhányszor, mégsem tudja a közönség, hogy milyen értékes művész nőtt fel Szombathelyen az elmúlt évtizedben. Pócza Lilla ugyanis csodagyerekként tűnt fel, már négy éves korában (1984-ben) érmet nyert a nagyhírű indiai Shankar nemzetközi rajzpályázaton. Ugyanitt évről évre hódítja el az ezüst medálokat egészen 1995-ig. Természetesen részt vett munkái­val szinte minden fontosabb pályázaton, 1984-1994 között a németországi Schwedt nemzetközi rajzpályázatán szerzett évről- évre diplomát, vagy érmet. 1988-ban a japán Kanagawa biennálé ezüstérmese a'olt, később fődíjasa. A teljesség helyett álljon itt néhány ország neve, ahol di­csőséget szerzett Magyarországnak: Török­ország, Csehszlovákia, Szovjetunió, Fin­nország, Ausztria, Peru, USA, és ter­mészetesen itthon is állandó résztvevője a különböző pályázatoknak. A kezdetben „csak" rajzoló, festő leányka 1988-ban már kerámiát is készített, s ha már készített, díjat is nyert Budapesten a Mezőgazdasági Múzeum pályázatán. A műfajváltoztatásához ösz­tönzést adott, hogy a Váci iskola, ahol tanulmányait végezte, égetőkemencét vá­sárolt. A pályafutás csúcsa 1996, amikor a chicagói alapítvány projektjének több éves szűrőjén átjutva tudta elnyerni a fődíjat. Ez egy öszöndíj, amelynek segít­ségével a legkitűnőbb képzést kaphatja meg.- Melyik intézményt választotta?- A Linz városában működő „Hochschule von künstlerische und visuel­le Gestaltung"-ot.- Milyen képzés folyik ebben a főisko­lában?- Többféle művészeti ágban, sokféle megközelítésben, igen magas színvonalon folyik a képzés. Én a festő és grafikai mes­terkurzust vettem fel, október elseje óta látogatom az órákat.- Mennyire intenzív a munka? Milyen mértékben veszi igénybe az idődet?- Minden nap reggel kilenctől ebéd­szünet beiktatásával este fél nyolcig tart az oktatás. Nagyon intenzív, de örülök en-

Next

/
Thumbnails
Contents