Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 11-12. szám - Millecentenáriumi mellékletünk - Nagy Attila Kristóf: Mint az élő gyapjú...
NAGY ATTILA KRISTÓF Mint az élő gyapjú... Biztosan akad a huszonévesek között jónéhány tehetséges költő, de csak egy van, aki tudatosan építi életművét. Térey János minden leírt sora ezer rejtett szállal kapcsolódik minden korábban leírt mondatához. Új köetet - akár a régiek - nagyon sok nyelvi forrásból, stilisztikai rétegből merít. A pesti éjszaka nyelve, a bölcsészkar divatszavai, a századforduló és a Nyugat már-már feledésbe merült, meghitt modorosságai, katonai terminusok, a régi magyar költészet szóvirágai: ez mind ott kavarog verseiben, még sem kelti a szöveg a zsibvásári tarkaság benyomását, mert olyan harmonikusan olvadnak egybe az alkotóelemek, mintha mindenkor együvé tartoztak volna. A sorokat olykor indirekt idézetek dúsítják. JVagy volt az éj, Uram” - úja Térey, s ezzel Rilke hőségből bágyadt, pusztulásra szánt kertjét is felidézi tudat alatt az olvasóban (Rilke: Jtt az idő, Uram), Nagy volt a nyár.”) Másutt ekként ágál: J'okoltornácán nem leszen lakásom”, s fülünkben máris ott dobolnak Bornemissza Péter sorai. „Vajon s mikor lészen jó Budában lakásom'?” A Minden sodrás lelke című opusz vérbeli trubadúrének, felező tizenkettesekben, zseniális képekkel, alliterációk és belső rímek tűzijátékától kísérve (gyönyörködtem benned, gyilkosnőm, gyehennám), a Vesztőhely pedig a középkori rondó-formát értelmezi újra gazdagon. Az ötsoros strófaszerkezet a mélyben rejtőzködő előképet, Adyt idézi. Térey más versében a téli mozdonyok Jomhák, szurtosak”. A Hátrább az agarakkal, illetve az Úszólecke kibomló szimbólumai, dikciója, a sorok közt egyszerre bújkáló cézári fensőbbség és siralmas hullottság megrezgeti az emberben az Ady-húrokat is. Persze ezzel a lehetőséggel teljesen tudatosan él a szerző. De nemcsak saját magát komponálja bele a szimbolista képbe, hanem jelenünk kicsinyes viszonyait is. így fordul visszájára a héjanász heroikus metaforája: „Ti vagyok a Pár, a kettős (Kérészélet, szép reménység), A Trópus, a Július;) Szépek napfürdőzve, úszva, (S hogyha majd avarra léptek?) S nászotokra köd borul?” Máshol a fól-fóldobott kő groteszk parafrázisa: az étellift, emelkedő és süllyedő sorsunk, jólétünk és nélkülözésünk metaforája. Olykor elég csak egy ráütő rím, néhány századfordulóról ismert fordulat, és máris kész a legkorszerűbb Ady-feeling: ,ßok úri háztartásnak / mohó kebelbarátja, / borítsunk tarka fátylat / mezei maskarádra, / te habzsoló garázda.” Mikor Térey János az előképekre utal, akkor is félreismerhetetlenül egyedi hangon szólal meg. Adyt Jó Csönd Herceg kíséri, Térey versében a költői Én-t Bezzeg Úrfi leckézeteti. A közös eredet éppoly szembeszökő, mint a két karakter közötti különbség. Akkor a legjobbak ezek az allúziók, amikor valami váratlan, meghökkenő, valami idegen test kerül a textúrába. A Veszélyben a képíró című versben olvasható ez a két sor: JZrzern, 1346
