Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 11-12. szám - Millecentenáriumi mellékletünk - Vékony Gábor: A Kárpát-medence népi-politikai viszonyai a IX. században

A. 1996. 228). Ez egyrészt szorosan összefügg azzal, hogy a székelyek mai területeikre a Kárpát-medence nyugati részéből kerültek (BenkőL. 1987. 307., stb), valójában azonban ennél is többet jelent. Ezek a helynévtípusok ugyanis a IX. századi karoling egyházszervezet területén vannak meg, s a nem neolatin területeken kívül csak ott vannak meg: cellula s. Floriani a. 823 - ma St. Florian Ausztriában; predium s. Petri et s. Castuli a. 895; civitas s. Ypoliti a. 976 - ma St. Pölten Ausztriában, stb. Mivel Magyarországon ez a helynévtípus a XI. század elejétől adatolt (Kristó Gy. 1978. 478, vö. Gyóni Szórv. 13-4.), sőt a Conversioban már így értékelhető IX. századi adataink is vannak, „ecclesia in honore sancti N. dedicata”, e névadás magyarországi gyökerei ugyancsak a karoling korszakra vezethetők vissza (ahogy a szlovéneké is természetesen). Magyarországon tehát a legnagyobb arányban ott jelentkeznek ezek a nevek, ahol a IX. században karoling egyházi szervezettel számolhatunk (Zala ilyen), illetőleg annál a népcsoportnál, amely ezzel a karoling kultúrával a legszorosabb kapcsolatban volt (vö. Mező A. 1996. 44. másként).

A székelyeknek a magyarországi középkorban is tapasztalható, s később is meglévő etnikus megkülönböztetése a magyarság többi részétől abból magyarázódik, hogy a székelyek egy olyan népcsoport utódai, amely a IX. században a karoling határokon belül élt, s ez alatt a századnyi idő alatt megindult etnikus kiválása a magyarságból, ez a kiválás azonban inkább csak politikai jellegű maradt, s valójában nem lett etnikus. Mivel a IX. században éppen a karoling határvédelemben játszottak szerepet, az Árpád-háziak államszervezetében ugyanerre alkalmazták őket (nyilván már a X. század vége felé is), s ennek következménye eredeti lakhelyeikről való eltelepítésük. Ez az oka annak is, hogy a székelység nem valami egységes magyar nyelvjárást beszél: a karoling határokon belülre a IX. században már különböző nyelvjárási változatokat beszélő csoportok kerültek. Nyelvjárási kapcsolataik Nyugat-Magyarországhoz, illetve Délnyugat-Magyarországhoz kötik őket, tehát egykori karoling területekhez, legyen az akár a Rába és a Bécsi erdő közötti térség, akár Alsó-Pannonia. Tegyünk itt hozzá még valamit: a tőlük Székelyföldre vándoroltatott Kebele pataknév még a szláv kobila a-val hangzó változatának átvétele (vö. Benkő L. 1993).

Ha a szűkre szabott keretek közötti fentebb elmondottakat (és sok minden el nem mondottat) számbavesszük, akkor meg kell állapítanunk, hogy a IX. században a Kárpát-medence lakosságának legjelentősebb része magyar nyelvű volt. E népesség már a IX. század előtt is a Kárpát-medencében élt. A

IX. században nyugaton ehhez a népességhez frank és bajor telepesek, jelentős számban szlávok társultak, ugyancsak főként szláv szigetekkel számolhatunk a bolgár fennhatóság területén. Meglehetősen szűk keretek között számolhatunk az egykori avar kaganátus kisszámú vezetőrétegének török nyelvhasználatával (erről azonban nehéz eldönteni, hogy köztörök vagy bolgártörök volt-e, bizonyos jellemzők inkább az előbbire utalnak). Forrásaink még egy népet emlegetnek itt, utoljára a Conversio 871-ben Alsó-Pan- noniában: a gepidákat. A rájuk vonatkozó adatokat nem tudjuk igazán értékelni. Az mindenesetre kizárt, hogy valami elszlávosodott germánok lennének. Az az elképesztően lehetetlen ötlet, hogy tót ’szláv’ szavunk a ’nép’ jelentésű gepida szó, a thiuda átvétele lenne (tudja vajon ennek szerzője, hogy hogyan ejtették e szót?), nem egyéb tudományos hulladéknál. E szavunkról

1335