Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 1. szám - Zombor Béla: Jókait olvasva (szöveg)
Úgy gondolom, ha erre képesek lennénk, a golyó akár meg is állhatna a puskacsőben. Bár, ahogy én a Teremtményt ismerem, ezek után még képes volna mindent újra kezdeni. Isten, aki mostanában megint figyel rám, vajon, hogy s mint szeretné? ZOMBOR BÉLA Jókait olvasva Olyan ez - mondom az irigységben szenvedő, netán a feszültségkieséstől hunyorgó csillárnak -, mint egy örök tételt virtuózán variált, Istennél a kezdete, a végakkordja se másképp: Orgonamű! Mely túltesz minden művi szivárványon; és erős kötéssel kifúgázza málló kedvemet... A billentyűk lemezei egy fültövön lőtt elefánt hatalmasan ívelő agyarából. Akit akkor talált a civilizáltan mohó golyó, amikor az éppen meghalni sietett. Nincs megrázóbb látvány az elefánt-temetőknél! De nincs is annál praktikusabb- megkerülendő a testemet deszkák közé tuszkolni akarókat. Akiknél „Geld spricht!” (pénz beszél). Én meg siratom, föntről, szeretteim elvézná- sított pénztárcáját. Elefánt szeretnék lenni! Kicsattan arcomra a könnyem attól meg ettől, a Te hömpölygő zenédtől- Jókai! Ormányom meredélyéről a szőlőtőkék karmazsin színű, kunkorivá csavarodott leveleire gördül. Protézissel álcázott ínyemre alvad a böngék mézessé aszalódott, dér megcsípte leve... - így párosul az édes a sós-keserűvel. És azután? Kell-e nagyobb győzelem inkvizíciót tartani már-már lélekhagyott magam felett - vallatva meg elítélve a tagadott gőgös tagadást?! Majd egy nagy-nagy NEMET kiáltani, ettől az 1100 éves Hazától elkancsalítókra. Majd „brevi manu” (rövid úton): Ott állani, igen! a zuhany zuhataga alatt, és lecsapatni ecetes valómról a dühöt - egy kiharsonázott Jókais kacagással. 139
