Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 11-12. szám - Tóth Péter: "Vakon tapogatózom egy ismeretlen világban..."
Kedves Professzor Úr, bocsánatot kérek, hogy csak most írok: úgy elborít a termékeny falusi magány, hogy csak néha bukkanok ki belőle egy-egy levél megirására. Hálásan köszönöm Professzor Úr Ígéretét, hogy majd meglátogat Csöngén; érdemes idejönni, mert igen finom-szépségű vidék ez, furcsa szögletes dombjaival, csillogó levegőjével, a Rábavölggyel és a távolban látszó kőszegi hegyekkel. Vasútállomásunk Ostffyasszonyfa, a Budapest -Graz-i vonalon, tőlünk nyolc kilométerre; kérném Professzor Urat, hogy majd előre írja meg, hogy melyik napon, hány órás vonattal érkezik, hogy majd kocsival várhassam az állomáson. Szüleim is, én is, nagy örömmel várjuk bármikor. Köszönöm Professzor Úr szives sorait, nagyon jólesik hogy új verskötetem tetszik; magam bizony csak azt érzem, hogy ez a könyv még mindig nem az, amit akarok; de talán a következő könyvem már nem hang-próbálgatás lesz, hanem végre igazi dolog. Azt írja Professzor Úr, hogy pécsi könyvtárosságomról nagy lelkesedéssel beszéltem és mégis otthagytam; én bizony nem emlékszem, hogy valaha is nagyon lelkesedtem volna érte, mindig csak ideiglenes foglalkozásnak tekintettem. Amellett Pécs valahogy szétforgácsoló és züllesztő hatással volt rám, így hát igen jót tettek velem azok, akik szelíden lazítgatták az ottani helyzetemet és ezzel szelíden elpiszkáltak onnan. Áldja meg őket érte az Isten, jobbat a saját apjukkal se cselekedhettek volna. Ami mostani állapotomat illeti: próbálom magányomat arra hasznosítani, hogy a látható világ mellett a láthatatlan világban is eligazodjak. Sajnos, nincs vezetőm, így eléggé veszedelmes kísérlet. Gyakran történnek bennem és körülöttem olyan dolgok, melyek a polgári józanésszel össze nem egyeztethetők s ezek bizony gyakran megviselnek. Ázt se tudhatom, hogy mindaz, amit így átélek, mennyiben fantazmagória és mennyiben valóság; amíg történnek, inkább képzelődésnek látszanak, de az eredmények annyira gazdagok és annyira nem az én intellektusomból fakadók, hogy ez inkább valóságnak mutatja őket. Vakon tapogatózom egy ismeretlen világban; de úgy látszik, hogy az erők, melyeknek ott a kezébe kerültem, szelídek és és jóindulatuak. - Sajnos, erre az útra, nem a szeretet visz, hanem a tudásvágy; így hát nem az „unió mystica” vonz, hanem az érzékfólötti szférák megismerése. Minden jót kívánok hálás tisztelettel, Weöres Sanyi. Csönge, 1944. márc. 22. Ms 4590/240 Marafkó László szerint (Irodalomtörténet, 1977. 506.) Weöres Sándor 1941 és 1943 között volt Pécsett a városi könyvtár vezetője. Ennek némileg ellentmond S. Pável Judit adatközlése: „Weöres Sándor 1940-42-ben Budapesten fizetés nélküli könyvtári gyakornok volt az Egyetemi, s a Széchenyi könyvtárban (...) 1942-43-ben Weöres Sándor újra Pécsett dolgozik a Sorsunk szerkesztője, majd városi könyvtáros...” (Vasi Szemle 1981. 431.) Fülep Lajos látogatására ekkoriban biztosan nem került sor (ld. a későbbi leveleket.). 18. Weöres Sándor Fülep Lajosnak 1306
